Még az MDF is odaállhat Bajnai mellé
A Bajnai-programmal kapcsolatban az MDF továbbra is tartja korábbi álláspontját: alapból nem utasítja el - mondta Herényi Károly a párt elnökhelyettese miskolci sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.
A politikus úgy fogalmazott: Bajnai programjával az az alapvető probléma, hogy nem egyszerre kezeli a válságot és kezdi meg a reformokat, mint a Bokros-program, hanem "kizárólag válságot kezel".Herényi Károly álláspontja szerint, amennyiben a rendszer érintetlen marad, a válság, ha alacsonyabb szinten is, de bekövetkezik. "A megszorítások önmagukban nagy társadalmi feszültséget fognak generálni", ennek pedig nem lesz pozitív hozadéka - fogalmazott.
Az MDF szerint a kilátásba helyezett megszorítások a mostani helyzetet kívánják enyhíteni, de ezek nem állítják fejlődési pályára a magyar gazdaságot, ugyanakkor ennek a programnak számos eleme szükségszerű. Herényi Károly megjegyezte: azt, hogy támogatják-e majd, még nem tudják, a részleteket szeretnék látni, lehetőleg hatástanulmányokkal alátámasztva.
Bajnai már -6%-al álmodik
Tarolna a Fidesz, bár ők is ezt tennék
Gyurcsány viszi a hétvégét
Az EU-hitel feltétele volt a nyugdíjelvonás - is!
Az MSZP beállt Bajnai mögé
A Reformszövetség befejezte
Lendvai egyedül verseng Gyurcsány székéért
MTI