Még szerencse, hogy mifelénk annyi sört isznak
Megduplázta nyereségét az év első negyedében a dán Carlsberg söripari csoport a kelet-európai eladások növekedésének köszönhetően. A társaság növelni tudta piaci részesedését a térségben. A világ negyedik legnagyobb söripari csoportjának üzemi eredménye 788 millió dán koronára (142 millió dollár) nőtt az első negyedben az egy évvel korábbi 388 millióról egyebek mellett a költségtakarékosságnak is köszönhetően. Elemzők 785 millió koronát vártak.
Az eredményt javította az is, hogy a Carlsberg tavaly áprilisban megvásárolta brit versenytársának, a Scottish and Newcastle cégnek a felét, beleértve a Baltikát is, amely a vezető sörfőzde a Carlsberg legfontosabb piacán, Oroszországban.
Az egyebek mellett a Tuborg, a Holsten, a Baltika és a Kronenbourg márkákat forgalmazó cégnél szerdán azt közölték, hogy az üzemi profitráta 6,7 százalékra nőtt a tavalyi 4,1 százalékról, Kelet-Európában a ráta 20,1 százalék volt. Az értékesítési árbevétel 11,8 milliárd koronára emelkedett 9,44 milliárdról, elemzők 12,1 milliárdot vártak. Az idén 9 milliárd dán korona üzemi eredményt, és 63 milliárd korona bevételt vára a társaság.
A világ harmadik söripari csoportja, a Heineken a múlt hónapban eladásainak csökkenéséről számolt be, a SAB is kevesebbet adott el a vártnál az első negyedben.
Nagy a baj: már sört se isznak a németek
Kevesebb sört iszik a magyar
MTI