Megállapodást kötött az OBA és a Bankszövetség
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Bankszövetséggel az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) - tette közzé az OBA honlapján.
A két szervezet a megállapodás értelmében összehangolja működését a betétesek bankrendszerbe vetett bizalmának erősítése, és a hitelintézeti rendszer stabilitása érdekében. A jövőben kölcsönösen tájékoztatják egymást, és egyeztetést folytatnak a jogszabályalkotás és -alkalmazás, valamint - a szervezetekre vonatkozó jogszabályi kötelezettségekből fakadóan - az ügyfeleket érintő betétbiztosítási tájékoztatásban.
A bankszövetség az OBA kártalanítási kifizetésekor, vagy ennek megelőzésekor - ha szükséges - segítséget nyújt a hatékony végrehajtáshoz, az OBA pedig - a versenysemlegesség alapján - figyelembe veszi a tevékenységbe bevont bankok érdekeit.
A betétbiztosítási alapnak legutóbb idén januárban, a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár betéteinek befagyása miatt kellett kártalanítást fizetnie: a csupán ezrelékben mérhető piaci részesedésű takarék kapcsán az eddigi legnagyobb összeget, 8,8 milliárd forintot. A betétesek kártalanítása háromféle módon történt: összeghatártól függetlenül bárki átutalást kérhetett, akik ezt nem kérték, 1 millió forintig postai utalvánnyal kapták meg a pénzt, 1 millió forint felett pedig Oba Betétbiztosítási kártyával (ez esetben a pénzt a postahivatalokban, valamint az OTP Bank fiókjaiban és ATM automatáinál lehetett felvenni).
MTI
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




