1p
Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság "megfordítására", vagyis a fellendülés irányába terelésére, mondta az Európai Bizottság elnöke
Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság "megfordítására", vagyis a fellendülés irányába terelésére, mondta az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso kedden Brüsszelben, miután találkozott Bajnai Gordon miniszterelnökkel.

Az Európai Bizottság támogatja az új magyar kormány által bejelentett válságkezelő intézkedéseket és reformprogramot - közölte José Manuel Barroso bizottsági elnök Brüsszelben újságírók előtt, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel.

Bajnai a sajtótájékoztatón elmondta: azért utazott Brüsszelbe, hogy bemutassa a magyar válságkezelő programot, és bizalmat, támogatást kérjen az uniótól. Megállapította, hogy Magyarország számára az Európai Unió biztos hátteret jelent a bajban.

Barroso emlékeztetett arra: e héten öt éve, hogy Magyarország csatlakozott az EU-hoz, 2011 első felében pedig az unió soros elnöki tisztét fogja ellátni. Az uniós tagság Magyarországnak eddig is jelentős előnyökkel járt - tette hozzá. Utalt arra, hogy az ország 2007 és 2014 között 25,3 milliárd euró támogatáshoz jut az EU strukturális alapjaiból, valamint hogy néhány hónapja a fizetési nehézségek áthidalása végett az unió - együtt a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal - összesen mintegy 20 milliárd eurós segítséghez járult hozzá. Barroso jónak minősítette az uniós fejlesztési pénzek magyarországi felhasználását.

Tovább viszi-e Bajnai a Gyurcsány-elképzelést?
Bajnai Gordon szerint az uniós választások után az Európai Bizottságnak újult erővel, összeurópai szinten kell folytatnia a válságkezelést.

Bajnai Gordon brüsszeli sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy továbbviszi-e Gyurcsány Ferenc korábbi javaslatait - például azt, hogy rövidüljön le az ERM 2-ben kötelezően eltöltött idő -, úgy válaszolt: az új kormánynak nem azzal kell foglalkoznia, hogy mások kiskapukat nyissanak neki. A teendő most az, hogy a lehető legrövidebb idő alatt - a maastrichti kritériumok teljesítésével - legyen euró Magyarországon - tette hozzá.
Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért is, hogy addigra versenyképessé váljon a magyar gazdaság.


Eurónk nincs, de bizottságunk lesz hozzá
A bizottsági elnök megállapította, hogy Magyarország most különösen nehéz helyzetben van, a visszaesés sok magyart nagyon súlyosan érint. A bizottság - hangsúlyozta - támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek a rossz irányú folyamatok megfordítását, az ország fenntartható növekedési pályára állítását, munkahelyek teremtését célozzák.

José Manuel Barroso megjegyezte: az egyensúlyhiányt, "amelyet hagytak növekedni", a globális válságtól függetlenül is fel kellene számolni középtávon. Ezért is üdvözölte az új kormány által e hónapban bejelentett válságkezelő intézkedéseket. Barroso fontosnak nevezte a Magyarország iránti beruházói bizalmat és a forintra nehezedő nyomás csökkentését. Elismerte, hogy a szükséges intézkedések egy részét nem könnyű megvalósítani. Kitért arra: az unióban más országokban is felmerül a kérdés, miként lehet elérni, hogy több ember dolgozzék, és ez érinti a nyugdíjkorhatárt is.

Bajnai, aki úgy fogalmazott, hogy Magyarország mély gazdasági válságban van, tájékoztatta Barrosót mind a rövid távú kárenyhítést célzó válságkezelő intézkedésekről, mind azokról a szükséges reformlépésekről, amelyeket mindeddig halogattak Magyarországon. Célként fogalmazta meg olyan növekedési program megvalósítását, amelynek "a középpontjában a munka áll, többen dolgoznak, többen fizetnek adót".

A magyar kormányfő elmondta: a reformok sikeréhez külső bizalomra és támogatásra is szükség van, ezért jött Brüsszelbe, és tapasztalta is ezt az igényelt bizalmat. Mint hozzátette, szó volt ezen kívül a Barrosóval folytatott megbeszélésén arról, hogy az Európai Unióban - a júniusi  európai parlamenti választások után - minél gyorsabban meg kell alakulnia az új összetételű Európai Bizottságnak, és fennakadások nélkül folytatni kell az európai szintű válságkezelés munkáját.

Bajnai Gordon arra a kérdésre, hogy továbbviszi-e Gyurcsány Ferenc korábbi javaslatait - például azt, hogy rövidüljön le az ERM 2-ben kötelezően eltöltött idő -, úgy válaszolt: az új kormánynak nem azzal kell foglalkoznia, hogy mások kiskapukat nyissanak neki, hanem azzal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt - a maastrichti kritériumok teljesítésével - legyen euró Magyarországon. Hozzátette: mindent meg kell tenni azért is, hogy addigra versenyképessé váljon a magyar gazdaság.

Alacsonyabb szja-kulcsokat, de növekvő adóalapot eredményezhetnek a kormány adótervei. Jöhet a szuperbruttó - Önnek szuper a nettó? Szavazzon!

Mikor lesz megint 13. havi nyugdíj?
A táppénzcsökkentés bújtatott járulékemelés?
Kiborultak az Autonómok: ez így nem jó!
Miniszteri fizetéscsökkentés: húzzák az időt
Ingatlanadó: Bajnai a nyugdíjasokkal példálózik
Oszkó: program mellett munka is kell a bizalomhoz

MTI

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG