Megint 310 fölött az euró
Hajnalban 306 és 307,50 forint között alakult az euró, majd kora reggel 308 és 309 forint között születtek a kötések, később kissé javult a forint pozíciója. A forint hirtelen gyengülésére délután azt követően került sor, hogy a Standard & Poor´s hitelminősítő "BBB mínusz"-ra csökkentette Magyarország hosszú lejáratú szuverén adósságának osztályzatát "BBB"-ről.
A kereskedők szerint a forint ezzel visszaigazodott a térségbeli devizák közé, hiszen az elmúlt napokban jobban teljesített náluk. Amíg az elmúlt hét végén a zloty/forint még 66,40 körül járt, addig hétfőn reggel 65,30-nál. Ez délutánra visszaesett 65,90-re. A térségbeli devizák árfolyam esése az euró dollárral szembeni gyengülésének, valamint a nemzetközi piacon növekvő kockázatkerülésnek tudható be.
A forintra a belpolitikai válság fejleményei egyelőre kevésbé hatnak, mivel még nem ismeretes az új kormány programja és mozgástere annak végrehajtására - mondták a kereskedők. A dollárt 237,62 forinton jegyezték hétfőn délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 228,32 forinttal.
A svájci frank jegyzése délután négy órakor 205,62 forint volt a pénteki 199,42 forinttal szemben. Az MNB hivatalos deviza árfolyam jegyzése 202,66 forintra változott a pénteki 198,70-ről. A japán jent (100 jen) 244,92 forinton jegyezték hétfőn délután a péntek délutáni 233,64 forint után. Az MNB hivatalos deviza jegyzése 241,34 forint, míg pénteken 229,39 forint volt.
Az állampapírok másodpiacán nap közben 15-20 bázisponttal emelkedtek a hozamok még az S&P besorolás rontása előtt. Ezt követően a "névleges" hozamok megugrottak, a kereskedés pedig gyakorlatilag megállt. Az ÁKK délben megállapított referencia hozamai 3 évre 12,50 százalék, 5 évre 12,48 százalék és 10 évre 11,91 százalék.
Zuhan az OTP, elolvadt a Mol
Itt a pofon: leminősítették Magyarországot!
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI