.jpg)
A szakértők szerint a forint következő ellenállási szintje a 294/euró és a 300/euró között lehet.
A Dow Jones beszámol az új kormány terveinek fő vonásairól, az adórendszer módosításának és a költségvetés bér, nyugdíj és társadalmi célú kiadásainak mérséklési szándékáról, utalva ara, hogy az államháztartás GDP-hez viszonyított hiányának 3 százalék alatti szinten tartása a feltétele annak, hogy Magyarország küladóssága finanszírozható legyen az IMF által nyújtott hitelkeretből 2010 tavaszáig.
A tervezett négy százalékpontos forgalmiadó-növelés a gyenge forinttal együtt, az év második felére 5 százalékos szintre gyorsíthatja az inflációt - mondják elemzők, akik a következő hat hónapra mintegy 75 bázispontos kamatmérséklést áraztak már be a mostani 9,5 százalékról, de az infláció gyorsulására való tekintettel valószínűtlen, hogy a központi bank lazítson a hitelfeltételeken.
A londoni bankközi piacon a forint péntek reggel 292,48-78/eurón, 0,13 százalékkal gyengébb volt a csütörtöki későinél. A cseh korona 26,755-04/eurón, a lengyel zloty, 4,2963-13/eurón állt.
Ugyanakkor a forint 222,59-64/dollár volt, 0,70 százalékkal gyengébb a tegnapi későinél. Péntek reggel az euró 1,3083 dollár volt vételi oldalon, 0,0099 dollárral gyengébb a csütörtöki későinél.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI