Megúszta a büntetést a MasterCard
Brüsszel két évvel ezelőtt már figyelmeztette a MasterCardot, hogy megítélése szerint a jutalékok rendszere sérti az uniós szerződések versenykorlátozó üzleti gyakorlatra vonatkozó szabályait.
Neelie Kroes versenyügyi biztos mostani közleményéből azonban kiderül, hogy a cég most úgy döntött: a határokon átnyúló tranzakciókat érintő bankközi jutalékokat a jövőben új módszertan alapján határozza meg. Ennek eredményeként pedig "a jutalékok súlyozott átlaga jelentősen csökken majd ahhoz a szinthez képest, amelyről a bizottság megállapította, hogy sérti az uniós trösztellenes szabályokat" - fogalmazott Kroes.
Az új módszertan alapján számított jutalékok esetében a tranzakciós alapdíj hitelkártyák esetében nem fogja meghaladni a 0,3 százalékot, betéti kártyák esetében pedig a 0,2 százalékot. (Az alapdíjat a bankok még megtoldják saját illetékeikkel.)
Hódít az érintésnélküli bankkártya
Kétszámjegyű növekedés a MasterCardnál
MTI