1p
Oszkó Péter elfogadta Bajnai Gordon felkérését, így - a Népszabadság információi szerint - a Deloitte könyvvizsgáló cég ügyvezetője lesz a pénzügyminiszter
Oszkó Péter elfogadta Bajnai Gordon felkérését, így - a Népszabadság információi szerint - a Deloitte könyvvizsgáló cég ügyvezetője lesz a pénzügyminiszter; a Magyar Nemzet viszont úgy tudja, Oszkó még nem hozott végső döntést.

A Népszabadság szerint lehet, hogy kimarad a kabinetből Kiss Péter kancelláriaminiszter, miután Bajnai a szociális és munkaügyi tárca vezetésére kérte fel, de ő ezt visszautasította.

A Miniszterelnöki Hivatal élére Bajnai állítólag új embert keres, mert átszervezné a kancelláriát, amely a jövőben kizárólag a válságkezelés központja lenne. A Magyar Nemzet szabad demokrata forrásból úgy tudja, a Miniszterelnöki Hivatal élére valószínűleg a hivatali apparátus egyik tagja kerül, aki eddig nem politikusként volt ismert.

A távozó Göncz Kinga helyére külügyminiszter-esélyesként emlegetik Iklódy Gábor, volt svéd nagykövetet és Balázs Péter korábbi magyar EU biztost - írja a Magyar Nemzet. A lap - mérvadó szocialista forrásra hivatkozva - közli: az MSZP erős emberei, Kiss Péter, Szekeres Imre és Gráf József maradnak a kormányban, ahogy Székely Tamás egészségügyi miniszter is.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az SZDSZ kész beleegyezni abba, hogy Veres János pénzügyminiszter kapja Bajnai jelenlegi tárcáját, a Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot.   

Fontos kérdésként említi a Népszabadság azt, hogy ki lesz Bajnai miniszterelnök általános helyettese. Annyi bizonyos - véli a lap -, hogy oda erős pártpolitikus kell, aki kész szót érteni az MSZP-frakcióval és a kormányt kívülről támogató liberálisokkal is. Információik szerint - többek között - ez is napirenden lehet azon az egyeztetésen, amelyen péntek reggel Bajnai mellett az MSZP vezérkara vesz részt.

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!

Hány politikus küldi majd el Gyurcsányt?
Kedden lesz Bajnai nagy napja
Szanyi: MSZP-Fidesz nagykoalíciót!
A Fidesz bent marad a Parlamentben

Népszabadság, Magyar Nemzet

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG