Megyeri híd: fizettek a kínaiak, fizet a Ganz is végre
Varga Gusztáv, a Ganz Acél vezérigazgatója még korábban megígérte a hídon dolgozott 50 cégnek, hogy ha a Ganz Acél megkapja a józsefvárosi, Golgota utcai telephelyért a vételárat, abból kifizeti a tartozásait - mondta Horváth László. Hozzátette: a Ganz Acél az 50 cégnek közel 2 milliárd forinttal tartozik, a legkisebb követelés 600 ezer forint, a legnagyobb pedig meghaladja a 100 millió forintot.
Horváth László az MTI-nek elmondta, hogy a vételár megérkezése óta nem tudtak kapcsolatba lépni Varga Gusztávval, de remélik, hogy erre még a héten sor kerül. Ellenkező esetben a jövő héten újra demonstrálni fognak, ahogy azt januárban is tették.
Adóssághegyen áll a Megyeri híd
MTI