Mi történik a kormányváltásig?
A minisztérium legfontosabb feladata, hogy a miniszterelnök-váltásig is jól végezze a munkáját, és a rá bízott területeken felgyorsítsa a válság kezelését célzó intézkedéseket - mondta Molnár Csaba, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A miniszter kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy nem kapott felkérést Bajnai Gordontól tárcavezetésre. Molnár Csaba az MTI-nek elmondta, hogy félreérthetőek azok a hétfőn megjelent sajtóhírek, amelyek a gyorsforgalmi beruházások leállítását sugallják. Hangsúlyozta: a korábban elhatározott projektlistát a kormány megerősítette, vagyis minden megkezdett gyorsforgalmi beruházás tovább folytatódik, és a programban szereplő, még el nem kezdett projekteket is el fogják indítani.
Így húzna a nadrágszíjon Bajnai
Orbán: késő szeptemberben szavazni
MSZP-elnökség: Kiss, vagy Szekeres lehet a befutó?
Sorra dőlhetnek be a kormányok a régióban
Gyurcsány mindenről lemondott - jöhet Bajnai?
Gyurcsány már pártelnök sem akar lenni
Gyurcsány Bajnait húzza elő?
MDF-nyitány: hiányzókkal és fordulattal
Az egész ország ki van borulva
Készüljünk fel első előrehozott voksolásunkra?
MTI