Az EU egészében az euróövezetinél alacsonyabb 9,6 százalékos munkanélküliséget mértek decemberben, a mutató novemberhez képest nem változott. Egy évvel korábban, 2009 októberben a huszonhetek összesített munkanélküliségi rátája 9,5 százalék volt.
Az Eurostat szerint 23,179 millióan voltak állás nélkül tavaly decemberben az egész Európai Unióban, 19 ezerrel kevesebben, mint novemberben.
A legalacsonyabb rátát Hollandiában mérték, 4,3 százalékot, a legmagasabbat, 20,2 százalékot Spanyolországban.
Elemzők megjegyezték: az utóbbi időben napvilágot látott elemzések szerint a gazdasági helyzet javulásának köszönhetően Európa-szerte egyre nagyobb a hajlandóság a dolgozói létszám növelésére, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliség elérhette a csúcspontját. Mindamellett az állástalanok számának jelentős csökkenésére rövid időn belül nem számítanak - tudósít a távirati iroda.
MTI
Decemberben nem változott az euróövezetben a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta novemberhez képest: 10,0 százalékot tett ki
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





