Minden idők legmagasabb februári amerikai költségvetési hiánya
Az amerikai költségvetésben 222,5 milliárd dolláros hiány keletkezett februárban, a legmagasabb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban, de kisebb volt a szakértők által vártnál.
A februári adat is alátámasztja azokat az elemzői várakozásokat, hogy a folyó költségvetési év deficitje felülmúlja az ezer milliárd dollárt.
Ez azonban nem lenne példa nélküli. Az előző két évet is ezer milliárd dollárt meghaladó hiánnyal zárta az amerikai költségvetés. 2009-ben rekordszintű, 1,42 ezer milliárd dollár volt a deficit, 2010-ben pedig 1,294 ezer milliárd dollár.
Az amerikai pénzügyminisztérium csütörtöki közlése szerint a februári deficit meghaladta az egy évvel korábbi 220,91 milliárd dollárt. A szakértők ugyanakkor nagyobb, 227,5 milliárd dolláros februári deficitre számítottak.
Az októberrel kezdődött amerikai költségvetési év februárral zárult első öt hónapjának a halmozott hiánya 641,26 milliárd dollár lett, ez elmaradt az egy évvel korábbi 651,6 milliárd dollártól.
Az amerikai költségvetés februárban már 29. hónapja volt folyamatosan deficites, ilyen hosszan tartó hiányra még nem volt példa.
MTI
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




