Mindenkinél jobb volt ma a BUX
Kovács Attila, az OTP Bank Nyrt. üzletkötője emlékeztetett arra, hogy pénteken zárásra lefelé fordultak az amerikai indexek, így hétfőn a Nyugat-Európa és a BUX is negatív tartományban nyitott. Ezt követően azonban az amerikai határidős indexek pozitív tartományba kerültek, így az optimizmus és az emelkedés terjedt el európai börzéken. Kiemelte: a magyar piacot a kereskedés utolsó másfél órájában rántották fel a befektetők csaknem 24 ezer pontra.
A BUX hétfőn jelentősen felülteljesítő volt mind a régióhoz, mind a nyugat-európai tőzsdékhez viszonyítva. A piacot befolyásoló makroadat nem látott napvilágot hétfőn, habár a Görögországból érkező hírek jelen vannak a kereskedésben, azonban ezekből csupán a pozitív tartalmúakra reagálnak a tőzsdék, a negatívakat figyelembe sem veszik, jegyezte meg.
A vezető papírok közül egyedül a Mol tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani hétfőn: a papír szinte egész nap pozitív tartományban tartózkodott elsősorban amiatt, hogy pénteken zárásra jelentős mínuszba került és ezt a hét első kereskedési napján korrigálta.
A Mol árfolyama 325 forinttal, 1,68 százalékkal 19.650 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 150 forinttal, 2,25 százalékkal 6.825 forintra nőtt, forgalmuk 15,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 749 forintot ért, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,70 százalékkal 43.000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
Az Egis árfolyama 700,4 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,24 százalékkal 20.800 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.101,09 ponton zárt hétfőn, ez 8,02 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI