A bejelentés után az addigra az euróval szemben 310-ig gyengült forint erősödni kezdett; a jelek szerint nem csupán a jegybank elszántságát hangsúlyozó közlemény, hanem tényleges jegybanki devizaeladások hatására.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron |
A negyedéves jelentésben részletezett tényezőiből az első negyedévre 4,32 milliárd euró tartalék-növekedés adódik, miközben a tartalékok ennél kevésbé, 3,85 milliárd euróval nőttek december és március vége között.
A sajtóosztály arról nem adott információt, hogy a jegybank március végéig mennyi eurót vezetett a piacra. Csupán annyit közölt, hogy a negyedéves jelentés a tartalékváltozás főbb, rendszeresen ismétlődő tételeit sorolja fel. Ezen kívül még lehetnek kisebb jelentőségű, külön nem sorolt tételek, illetve olyan műveletek, amelyekről az MNB kommunikációs politikájának megfelelően nem ad külön részletezést. Az utóbbi megjegyzéssel nyilván arra utalt, hogy a piacra vezetett mennyiség nagyságára a fenti eltérésből nem lehet következtetni.
Az MNB 2008 első negyedéig rendszeresen a bankközi piacon váltotta át - hangsúlyozottan az árfolyamot nem befolyásoló módon, kis tételekben - a költségvetés számára az állam devizabevételeinek egy részét, és a vonatkozó adatokat a negyedéves jelentésekben közzé tette. Tavaly áprilistól az év végéig nem került sor piaci konverzióra, a költségvetés számára a jegybank közvetlenül váltotta a devizát forintra. Ez utóbbi technika változatlanul hagyja, míg a piaci átváltás csökkenti a jegybank devizatartalékait.
Európa zsugori?
Brüsszel: pénzt kell adni Romániának is!
Bokros szerint érthetetlen az IMF-felvetés
Újra pénzt kapunk az EU-tól!
Már csak 730-at kell aludni a magyar euróig?
Nálunk két évvel később lesz vége a válságnak
MTI