A 2010-es költségvetési számokat illetően a Fidesz saját hazugságainak foglya - fogalmazott a szocialisták gazdaságpolitikusa, aki szerint az átadás-átvétel pontosan megtörtént, ezért "vallottak kudarcot a csontvázkereső akciók".
Az ellenzéki képviselő közölte: a Fidesz igenis államosította a magánnyugdíjpénztári megtakarítások döntő hányadát, s erre maga szolgáltatott bizonyítékot azzal, hogy a költségvetési törvény értelmében csak idén több mint 500 milliárd forintot költ el hárommillió ember megtakarításából.
Pesszimista makroprognózist közölt a Magyarországról csütörtökön kiadott országjelentésben a Nemzetközi Valutaalap. A prognosztizált adatok nem számolnak a február végén bejelentendő magyar konszolidációs program és a későbbi intézkedések hatásaival. Az MTI által megkérdezett elemzők túlzónak találták az IMF hiány-előrejelzését.
A nemzetgazdasági tárca pénteken azt közölte: elvárja, hogy az IMF a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban gyakoroljon önkritikát.
MTI
Az MSZP szerint a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium "ön- és közveszélyes" magatartást tanúsít azzal, hogy "képtelen szembenézni a tényekkel, és hideglelést kap a kritikától"
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





