MSZP: összeomolhat a közfoglalkoztatási rendszer
Az MSZP szerint azzal, hogy a kormány a 2011-es költségvetésben a felére csökkentette a közfoglalkoztatásra szánt állami támogatást, a rendszer hamarosan össze fog omlani - közölte Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus hozzátette, amíg eddig az önkormányzatok egy munkavállalót egy éven keresztül foglalkoztathattak nyolc órában, addig ezután legfeljebb két hónapig és csak négy órában alkalmazhatnak közfoglalkoztatottakat. Török Zsolt szerint ezzel a kormány csak statisztikailag növeli a munkavállalók számát, valójában azonban kevesebben élnek majd meg közfoglalkoztatásból; az új rendszerben ugyanis az átlagos segély összegénél alig többet kaphat majd egy munkavállaló, és azt is legfeljebb két hónapon keresztül.
Az MSZP szerint ezért a közfoglalkoztatás rendszere össze fog omlani, és a munkavállalók inkább a feketegazdaságban találnak majd munkát - adta hírül az MTI.
MTI