Privátbankár
A válság sok esetben szélsőséges piaci reakciókat eredményez, amibe beletartoznak a politikusi nyilatkozatok is. Az MSZP immár azt javasolja, hogy a munkáltatók vállalják át dolgozóik hiteltörlesztésének egy részét
A válság sok esetben érthető módon szélsőséges piaci reakciókat eredményez, amibe beletartoznak a politikusi nyilatkozatok is. Az elmúlt napok ötletbörzéje azonban új magasságokba emelkedett, az MSZP immár azt javasolja, hogy a munkáltatók vállalják át dolgozóik hiteltörlesztésének egy részét.
Az MSZP politikai összefogást javasol a devizahitelesek érdekében, és azt, hogy a munkáltatók önkéntes alapon vállalják át dolgozóik hiteltörlesztésének 185 forint/frank feletti részét. Szekeres Imre, az ellenzéki párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője szerint Magyarországtól függetlenül zajlanak olyan gazdasági-pénzügyi folyamatok, amelyek a magyar embereket és vállalatokat, sőt, az önkormányzatokat hozzák sokszor megoldhatatlan helyzetbe. Szekeres kitér arra is, hogy az MSZP gazdaságpolitikai kabinetje az elmúlt napokban vállalati vezetőkkel folytatott konzultációt, hogy a munkáltatók milyen módon kapcsolódhatnának be a devizahitel válságkezelési folyamatba. Ezeken a konzultációkon fogalmazódott meg az, hogy a munkáltatók önkéntes alapon átvállalhatnák dolgozóik hiteltörlesztésének egy részét; az összeget közvetlenül a bankhoz utalnák, úgy, hogy nem fizetnének utána járulékokat, adókat, vagyis nem jövedelemnek tekintené az állam. (forrás: MTI)
A politikusok már sok esetben bebizonyították, hogy fogalmuk sincs a piac működéséről, és még azt sem sikerült megérteniük, hogy a felelőtlen politikai ámokfutásnak a korlátját is leginkább a piac jelenti. A legerősebb szemellenző felvételét mutatja, amikor valaki csak a Magyarországtól független pénzügyi folyamatoknak tulajdonítja a magyar embereket sújtó svájci frank helyzetet. A mindenkori hatalomnak lehetősége lett volna arra, hogy egy fejletlen pénzügyi kultúrával rendelkező országban tegyen azért, hogy az emberek pénzügyi tudatossága javuljon. De addig is, amíg egy ilyen hosszabb folyamat eredményesen végbemegy, a mindenkori kormányzat a szabályozók révén megvédhette volna az embereket saját maguk rossz döntésétől, valamint a bankok és pénzügyi közvetítők profitéhségétől, ha korlátozta volna a devizahitelek felvételét.
Ezt nem tették, és most már akár a munkáltatókkal fizettetnék meg a törlesztő részletet. Drámai ez a gondolkodásmód, amit már kommentálni is nehéz feladat. Csak egyetlen egy dologra hívnánk fel a társadalmi igazságosság bajnokaiként tündöklő politikusok figyelmét: mi lesz azokkal a munkavállalókkal, akik felelősen gondolkodva nem voltak hajlandóak devizában eladósodni, hanem a forinthitelt választották, mert abban kapják a jövedelmüket? Vagy mi lesz azokkal, akik – horribile dictu – nem vettek fel egyáltalán hitelt, maradtak kisebb lakásban, és csak addig nyújtózkodtak, amíg a takaró ért? Őket ki és milyen módon kompenzálja majd? Vagy „bűnhődjenek” azért, mert felelősen gondolkodva jártak el???
A politikusok egyetlen módon tudnának segíteni a bajba jutott devizahiteleseknek: ne hülyeségeket nyilatkozzanak, hanem segítsék a pénzügyi kultúra fejlesztését! Ajánlják fel egy havi jövedelmüket vagy a Pénziránytű Alapítvány, vagy a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért Alapítvány javára. Jó helyre kerülne, és végre ténylegesen az ország érdekét szolgálná egy ilyen lépés.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
7 perce
-
Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
37 perce
-
Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
körülbelül 1 órája
-
Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
körülbelül 1 órája
-
Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
2 órája
-
Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
2 órája
-
Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
2 órája
Mfor.hu Top24
- Jogerős felszámolás indult a Doktor24 ellen, Kóka János cáfolt, szerinte szabálytalan a bírói eljárás
- Álcadrónok az éjjeli égbolton – több száz támadót szedtek le az ukrajnai háborúban
- Pszichológiai hadviselés a matracokban: miért ragaszkodnak a magyarok a készpénzhegyekhez?
- Kiderül, hogy mekkora hiányt hoztak össze Nagy Mártonék
- Megdőlt a melegrekord, 42 fok volt Szécsényben
- Független bírói kontrollt kér a vagyonvisszaszerzési hivatal fölé a Magyar Helsinki Bizottság
- Csúcsot hozott a hőkupola, kétéves rekord dőlt meg
Cikkek
Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek
Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek
Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek
Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek
A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek
Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek
A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár
Cikkek
A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek
Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul 2026. június 28. 16:59
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
7 perce
Makro / Külgazdaság
Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Gombamódra épülhetnek a szélerőművek.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
-
1926-ban indult Eger első autóbusza – száz éve jelent meg a várostörténeti hirdetés
07:15
-
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb patika, csak ügyelet működik
06:55
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
2026. június 30. 17:27
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51



