Nálunk nem oszott kenőpénzt a Daimler
Az összes rendelkezésre bocsátott dokumentum áttekintése után az ellenőrzés nem tárt fel olyan bizonyítékot, amely a felek jogszabálysértő összefonódását, vagy valamilyen vesztegetés gyanúját felvető körülményt alapozna meg, közölte a vagyonkezelő. Ugyanakkor megállapította, hogy az eljárás folyamán, a szerződéskötés és a teljesítés során előfordultak eljárásrendi hiányosságok, a vagyonkezelő a szabálytalanságok kiküszöbölésére szólította fel a társaság menedzsmentjét.
A buszbeszerzés ügyében március végén rendelt el vizsgálatot Kamarás Miklós, az MNV vezérigazgatója, miután az amerikai igazságügy-minisztérium információi szerint a Daimler 1998 és 2008 között - azaz tíz éven keresztül - az amerikai törvényeket megszegve, üzletkötések fejében vesztegetési pénzeket fizetett legkevesebb 22 ország kormányzati képviselőinek.
MTI
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





