1p
Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF parlamenti frakciója - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese csütörtökön az M1 Napkelte című műsorában.

Amit lehet ebben az ügyben, azt megtettünk, és úgy tűnik, hogy lesz frakció - fogalmazott a korábbi frakcióvezető, utalva arra, hogy tíz ember kell a képviselőcsoport újraalakításához.

Az MDF parlamenti frakciója március 16-án szűnt meg, miután Csáky András hivatalosan is kilépett, azóta a kilenc MDF-es képviselő függetlenként végzi munkáját a parlamentben.

Herényi Károly a televíziós műsorban az újraalakulás részleteit firtató kérdésre azt mondta, aki MDF-tag, az nem tehet mást, mint hogy az alakuló frakcióba belép. Egy másik kérdésre, hogy mikorra várható az újraalakulás, elmondta, a közeljövőben várható, akár egy héten belül is. Arra a felvetésre, hogy Dávid Ibolya pártelnök a múlt héten ugyanebben a műsorban azt mondta, csak június 7-e után alakulhat újra a frakció, Herényi Károly úgy vélte, lehet, hogy csak akkor alakulhat újra, de már az az időpont is rögtön itt van.

Közölte, hogy Gyenesei Istvánt még nem keresték meg hivatalosan azzal, hogy lépjen be a képviselőcsoportba, de "szót ejtettünk már erről", és hivatalos megkeresés is lesz.

Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere, független országgyűlési képviselő kedden azt mondta az MTI-nek, hogy az MDF hivatalosan még nem kereste meg, a csatlakozásra való felkérés szándékáról azonban már értesült. Mint mondta, elzárkózni nincs oka a tárgyalástól, már csak azért sem, mert a somogyi választókerületében a legutóbbi országgyűlési választáson az MDF támogatta őt.

Hasonlóan nyilatkozott a szintén független Császár Antal is hétfőn az MTI-nek. Azt mondta, hogy hivatalosan nem kereste meg az MDF azzal, hogy szüksége lenne rá a márciusban megszűnt frakciónak. A Fideszből tavaly októberében kilépett képviselőnek hétfőn járt le az a hat hónapos moratóriuma, amit a függetlenek között kellett töltenie. Herényi Károly még március közepén egy televízióműsorban arról beszélt, hogy Császár Antalban van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újjáalakulhat a frakció az Országgyűlésben.

Herényi: Bokrosnak köszönhetik a szlovákok az eurót 
Gyeneseit tárt karokkal várja az MDF
Almássy beperelte Dávid Ibolyát 

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG