A közös eurókötvényekkel kapcsolatosan megjegyezte, hogy az eurózóna tagállamai elviekben adhatnának ki közös kötvényeket, de ehhez először a vezetőknek meg kellene erősíteniük az euróövezethez tartozó államok integrációját. "Eurókötvények kibocsátása hosszabb távon merülhet fel lehetőségként, amennyiben szilárd alapokkal rendelkeznek" - fogalmazott Lagarde.
Az európai bankok stressztesztjéről szólva elmondta: azoknak 2011 első felében kell megtörténniük és a mostani vizsgálatoknak "hitelesebbnek" kell lenniük. "Ha tőkésítésre vagy újratőkésítésre van szükség, akkor erről gondoskodnunk kell" - tette hozzá.
Lagarde az interjúban elmondta: a francia kormány erőteljesebben léphet fel költségvetési hiányának lefaragása érdekében. "Teljesítenünk kell. Ha szükséges, további intézkedéseket foganatosítunk" - tette hozzá.
Nicholas Sarkozy, francia államfő hétfőn ismerteti a francia G-20 elnökség programját.
MTI
A nemzetközi monetáris rendszer átalakítására irányuló francia tervek nem célozzák a dollár gyengítését - nyilatkozta Franciaország pénzügyminisztere
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





