1p
Bár akadnak pozitív példák is, a tavaly Budapesten átadott majd" 250 négyzetméternyi irodának valamivel több mint a felét használják ki jelenleg
Bár akadnak pozitív példák is, a tavaly Budapesten átadott majd" 250 négyzetméternyi irodának valamivel több mint a felét használják ki jelenleg

A múlt évben Budapesten átadott 250 ezer négyzetméternyi A-kategóriás iroda-felületből 100 ezer négyzetméter még kiadatlan, a három legnagyobb irodaház kihasználatlansága 70 százalék - közölte az Eston International az MTI-vel. A fővárosi A-kategóriás irodák kihasználatlansága az elmúlt 5 évben átlagosan 13,8 százalék körül alakult, de 2008 végén jelentősen megnőtt ez az arány, és az év végén már 16,8 százaléos volt. Az Eston szakértőinek előrejelzései szerint 2009. végére a kihasználatlansági ráta akár 20 százalék fölé is emelkedhet.

A visszafogott keresletet a közlemény azzal magyarázza, hogy a cégek racionalizálják a költségeiket, a külföldi anyavállalatok visszafogták leányaik terjeszkedését.

A múlt évben átadott három legnagyobb irodaház - a Haller Gardens, a South Buda Business Park és a Spirál Irodaház - az év második felében készült el. Jelenleg az elsőben 15 ezer, a másodikban és a harmadikban bő 20-20 ezer négyzetméter a kiadatlan terület.

A gazdasági-pénzügyi válság előtt átlagosan egy év is elegendő volt egy 10-15 ezer négyzetméteres irodaház feltöltésére. Az Eston szakértői szerint ez az idő mostanra megduplázódott.

Vannak azért jobb példák is. A Parkway Irodaház már átadása előtt elérte a 100 százalékos kiadottságot. A Trigránit Millennium Towers II. nevű irodaháznak 2009. januárjában még a 85 százaléka üresen állt, mostanra viszont csak a negyede vár bérlőkre. A kisebb házak közül említésre méltó a budai Bartók Udvar, amely egy év alatt teljesen telítődött.

Az Eston szakértői szerint a piac előbb-utóbb újra egyensúly közeli állapotba kerül, azonban nagyobb befektetési tranzakciók hiányában - és kedvezőtlen hozamszintek mellett - a fejlesztőknek nem árt felkészülniük arra, hogy ingatlanjaikat kénytelenek lesznek hosszabb időszakra saját tulajdonban tartani. Az időközben kialakult árverseny miatt a megbízható, a piacot jól ismerő fejlesztők kihasználhatják a jelenlegi bizonytalan helyzet kínálta lehetőségeket és az úgynevezett "egyprojektes fejlesztőket" kiszoríthatják a piacról.

Nyerni az ingatlanpiacon - a titok
Mennyit ér az ingatlan? Új világ köszöntött be
Lassult a lakásárak csökkenése
Vérfürdő a lízingpiacon: eltűnt 133 milliárd
Húszmillióval bele se vágjon a házépítésbe


MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG