Biztosan megtámadják a végtörlesztésről szóló törvényt
Nem azért megyünk egyes országokba, hogy az első szél kifújjon minket onnan - fogalmazott Walter Rothensteiner, a Raiffeisen Zentralbank (RZB) vezérigazgatója, a Raiffeisen Bank International (RBI) felügyelőtanácsi tagja szerda este az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint. Rothensteiner azt mondta, a devizahitel-átváltások miatt várható veszteség nagyságát egyelőre nem tudja megbecsülni. Emlékeztetett arra, hogy megpróbálják a törvényt jogi szempontból megtámadni.
Johann Strobl, az RZB és az RBI kockázati igazgatója kijelentette, 1,5-1,6 milliárd euró összegben vettek fel devizahiteleket a Raiffeisentől Magyarországon. Strobl szerint "nehéz megbecsülni", hányan élnek az előtörlesztés lehetőségével. A törvényt "nagyon, nagyon súlyos hibának" tartja, véleménye szerint az középtávon árt Magyarországnak.
Rothensteiner alapvetően nem utasít el egy európai pénzügyi tranzakciós adót, de ellenezné azt, hogy a tagállami szintű bankadókkal párhuzamosan vessék ki. Elmondta azt is, hogy nem ért egyet a Nemzetközi Valutaalap szerdán közzétett megállapításával, miszerint az euróövezeti adósságválság a bankok közötti megemelkedett hitelezési kockázatokkal együtt további 300 milliárd euró veszteséget jelenthet a banki szektornak. "Minden héten más számmal állnak elő" - hárította el az IMF figyelmeztetését.
MTI, Privátbankár
A bankadó és a végtörlesztési törvény ellenére nem akar kivonulni Magyarországról a Raiffeisen Bank, de biztos, hogy a végtörlesztést jogi úton megtámadják
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




