Nincs megállapodás a Volán-bértárgyalások ügyében
A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálathoz fordult a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) és a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), mivel patthelyzet alakult ki a Volán bértárgyalásokon - nyilatkozták a szervezetek vezetői.
Varga István, a KKSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a bérmegállapodás egy alágazati megállapodás, vagyis a közúti közlekedési társaságokra, a Volánokra terjed ki. Ez az ágazati kollektív szerződés (ksz) része, így a jogszabályoknak megfelelően azt azok módosíthatják, akik a ksz-t aláírták, vagyis munkáltatóként a Volán társaságokat képviselő KKVSZ, szakszervezeti oldalról pedig a KKSZ és a Közlekedési Munkástanácsok megegyezése szükséges.
Csütörtökön, a munkáltatókkal folytatott bértárgyalások ötödik egyeztetésén "megállapodás közeli állapotba került a bérmegállapodás szövegtervezete". A megállapodást ugyanakkor a KKVSZ és a KKSZ mellett a tárgyalásoktól távolmaradását január végén bejelentő Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének is alá kellene írnia, hogy érvényes legyen - fogalmazott Varga.
A két szakszervezet 2010. december 15-én még közös bérigényt jelentett be, és idén januárban el is kezdődtek a tárgyalások. Ugyanakkor január 31-én a közlekedési munkástanácsok bejelentette, hogy nem szeretne részt venni a további tárgyalásokon. Varga István hozzátette még, az ágazati bérmegállapodás több mint 18.000 volános munkavállaló sorsát befolyásolja.
MTI
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





