Nyereséges féléven van túl a Nordtelekom
Az elmúlt egy évben jelentős szerkezeti átalakításokat hajtottak végre a vállalat működésében, melynek hatására átmenetileg csökkent ugyan az árbevétel, viszont jelentős mértékben nőtt a társaság hatékonysága, eredménytermelő képessége. A vállalat számára a pénzügyi válság által generált egyik legfőbb kihívást az ügyfelek pénzügyi fegyelmének romlása jelentette, mára azonban az ügyféltartozások kezelése rutinszerűvé vált. A Nordtelekom 11,4 millió forintos nyereséggel zárta az első félévet, amit a tavalyival szemben egyszeri tétel nem befolyásolt.
A cég a jövőben további növekedést tervez, melynek három fő pillére van. Egyrészt tovább kívánja javítani a működés hatékonyságát, másrészt az értékesítési hálózat megújításával és bővítésével kívánja ügyfelei számát növelni. A növekedés harmadik pillérét akvizíciók jelenthetik. Ennek első lépése a Beltáv ügyfeleinek és hálózatának tervezett megvásárlása, melynek érdekében a részvénytársaság tulajdonosai korábban tőkeemelésről döntöttek. Ennek keretében a Nordtelekom alaptőkéje 25, de akár 125 százalékkal is emelkedhet. A befolyó összegből maximum 200 millió forintot fordíthatnak a Beltáv akvizícióra.
Privátbankár
A védett ár természetesen még marad.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




