1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Barack Obama szenátor fontos mérföldkőhöz érkezett az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben
Barack Obama szenátor fontos mérföldkőhöz érkezett az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben kedden: a Kentuckyban tartott előválasztás után megszerezte a jelöltállító konvencióra az elkötelezett delegátusok többségét.

Bár vetélytársa, Hillary Clinton nagy fölénnyel nyerte meg a fordulót, 65-30 arányban győzött, az afro-amerikai politikus elegendő delegátust kapott ahhoz, hogy elérje a többséget a nép által választott delegátusok körében. Ezek azok a delegátusok, akik a szuperdelegátusokkal szemben nem saját belátásuk szerint döntenek a jelölt személyéről, hanem annak arányában lesznek kötelesek szavazni, amilyen eredményt az aspiránsok a szövetségi államokban elértek.
   
A CNN számítása szerint Obama már 1627 olyan delegátus tudhat maga mögött az összesen 3253 elkötelezett delegátusból. Az augusztusi denveri pártkonvención a közel 800 el nem kötelezett szuperdelegátussal együtt 4049 delegátus szavaz majd a Demokrata Párt elnök- és alelnökjelöltjéről.
   
Leginkább Hillary Clintonról érzi úgy az amerikai közvélemény, hogy hatalom- és becsvágyból küzd az elnöki posztért, míg demokrata vetélytársában, Barack Obamában és a republikánus John McCainben inkább az látják, hogy szolgálni és megváltoztatni kívánja az országot.
Barack Obama kedden jelképesen Iowába, abba az államba utazott, ahol az előválasztás legelején váratlan győzelmet szerzett. A fővárosban, Des Moines-ban mondott beszédet este annak szellemében, hogy "változás köszönt Amerikára".

Obama - ahogy korábban ígérte - nem hirdetett győzelmet, de úgy fogalmazott, hogy elérhető közelségbe került számára a jelöltség. Azt ünnepelte, hogy az amerikai nép által választott delegátusok többségének támogatásával tért vissza Iowába.
 
Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett
egyszeri költséggekkel!
Barack Obama nyerte meg egyébként a keddi oregoni előválasztást az NBC és a CNN tévétársaság becslése szerint.
Az adatok 17 százaléka ismeretében Obama 61-39 arányban vezetett vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben.

Fordulópont: Obama ma révbe érhet
Elégedetlenek a konzervatív amerikaiak McCainnel
Hillary nem esélytelen - Hillary szerint
Edwards Obama mögé állt
Régi sebeket téphet fel Obama bőrszíne

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG