1p
Az OMV írásos közleményben tudatta, hogy teljes mértékben együttműködik az osztrák pénzügyi piaci hatóságokkal, és támogatja a hatóság vizsgálatát
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat írásos közleményben tudatta, hogy teljes mértékben együttműködik az osztrák pénzügyi piaci hatóságokkal, és támogatja a hatóság vizsgálatát.

Egyszersmind közölte álláspontját, amely szerint jogi és erkölcsi szempontból teljesen rendben volt mind a Mol-részvények eladása a Surgutneftegaznak március 30-án, mind az, hogy előzőleg, március 23-án  az OMV vezérigazgatója OMV-részvényeket vásárolt.

Vizsgálatot indított Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója ellen az osztrák pénzügyi piaci felügyelet (FMA), jelentette a Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági napilap kedden. Piaci manipuláció és bennfentes kereskedelem gyanújával vizsgálódnak Ruttenstorfer ellen, írta a lap, a hatóság szóvivőjére hivatkozva. Hozzátette: a Mol magyar olajipari vállalattal is "beszélni akarnak" az ügyben.

Az ügy háttereként a Wirtschaftsblatt felidézte, hogy az OMV-vezér március 23-án 620 444,50 euróért OMV-részvényeket vásárolt. Ugyanaznap a Profil osztrák hetilapban megjelent egy nyilatkozata, amelyben a kérdésre, hogy meddig akarják megtartani a magyar részvényeket, azt válaszolta: "Jelenleg nem áll szándékunkban eladni őket, az idén mindenképpen megtartjuk őket".

Március 25-én az OMV felügyelőbizottsága úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Ruttenstorfer elnöki szerződését. Március 30-án "látszólag piacilag indokolt lépésként" - írta a Wirtschaftsblatt - az OMV eladta Mol-részesedését, és Ruttenstorfer 44 705 eurós könyv szerinti nyereségre tett szert azáltal, hogy a Mol-részvények eladásának hírére az OMV tőzsdei árak emelkedett.

Az FMA-vizsgálat kezdeti szakaszában van, várhatóan több hónapig tart. A lap érdeklődésére az OMV-nél már kedden közölték: tudnak a vizsgálatról, és együttműködnek az FMA-val.

A nagy Mol-trükk: vizsgálat az OMV-vezér ellen
Göncz Kinga: segít a lex Mol
Tőzsdére várva: lehet már magyar részvényt venni?
OMV: lezárult a Mol-tranzakció
"Nem Gyurcsány boltolta le a Molt"
Sólyom bekérette a Mol vezérét

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG