1p
A Fidesz és a Reformszövetség között alapvető nézetkülönbség van: a magyar gazdaságot nem megjavítani kell, mert az rendszerhibás - a történelem már ítéletet mondott Orbán Viktor szerint. Reformszövetség-pártpolitika: 2-2
A Fidesz programjába semennyire nem illeszkednek a Reformszövetség javaslatai; más dimenzióban kell megfogalmazni egy következő kormány teendőit - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután csütörtökön a Reformszövetséggel tárgyalt. Mint mondta, újjá kell építeni a magyar gazdaságot, nem pedig megjavítani. Az MSZP szerint azért nem illeszkedik a két program, mert a Fidesznek nincs is programja.

Orbán Viktor a mintegy két és félórás találkozó után újságíróknak kifejtette: a szövetség elemzésében foglalt javaslatok arra tesznek kísérletet, hogy megjavítsák a válságba jutott gazdasági rendszert, ezt azonban ő maga ma már kevésnek tartja. Szerinte ugyanis a gazdasági rendszerről globálisan és nemzeti értelemben is éppen most mondta ki azt az ítéletet a történelem, hogy "rendszerhibás".

Dimenziók és különbségek
"Mi már más dimenzióban gondolkodunk, mint a válságkezelő anyagok, amelyeknek egyik mintapéldánya az a dokumentum, amelyet most a Reformszövetség bocsátott országos vitára. Tehát nem megjavítani kell a mostani gazdaságot, hanem újat kell építeni" - mondta Orbán Viktor, aki Navracsics Tibor frakcióvezetővel, Matolcsy György volt gazdasági miniszterrel és Szijjártó Péter szóvivővel együtt vett részt a megbeszélésen.

Orbán Viktor szerint a magyar piacgazdaságot vagy a magyar kapitalizmust is újjá kell építeni, és a gazdaság mellett meg kell újítani a politikát, a társadalmi életet és államot is. Az MTI kérdésére, hogy a Reformszövetség konkrét javaslatai mennyiben illeszkednek Fidesz programjába, illetve a gazdaság újjáépítéséről szóló programba, Orbán Viktor azt mondta: "Semennyiben. Egy másik dimenzióban mozog".

A Reformszövetség a parlamenti patkóban
Beintett a Reformszövetségnek a két nagypárt  A szövetség programját nyúlták le a kicsik? 
"Ez olyan mint a kétdimenziós, meg a háromdimenziós mozi" - tette hozzá. Ráadásul - folytatta - a megbeszélés során a elhangzott, hogy a Reformszövetség anyagát csak egyben lehet kezelni, szemezgetni nem lehet belőle, amint az egyik előterjesztő mondta: vagy így működik, vagy sehogy.

Orbán Viktor ugyanakkor kijelentette: "Nekem az a véleményem, hogy így nem működik, egy másik dimenzióban kell megfogalmazni egy következő magyar állam teendőit".
Szerinte a Reformszövetséggel ugyanakkor egyetértettek abban, hogy Magyarországnak nagyon komoly változtatásra van szüksége, és abban is, hogy a politikai bizalom helyreállítása nélkül a változásnak, a legkiválóbb program megvalósulásának sincs szemernyi esélye.

Remény nincs
Elmondtuk, hogy semmilyen reményt sem fűzünk a mostani kormány működéséhez, mert alkalmatlannak tartjuk, hogy a válságot kezelje - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a politikai bizalmat helyreállítani új kormánnyal, új parlamenttel, az emberek szándékára épülő új választásokkal, és az abban kifejeződő közakarattal lehet.

Orbán Viktor megismételte először hétfőn ismertetett javaslatát, miszerint az új gazdasági rendszerben a pénzintézeteknek legalább az ötven százaléka magyarországi központtal kell, hogy rendelkezzen, annak érdekében, hogy válság idején ne külföldi, hanem magyar szempontokat érvényesítsenek.

Arra a kérdésre, támogatják-e hogy az Országgyűlés napirendre vegye a Reformszövetség javaslatát, Orbán Viktor azt mondta: itt valami félreértés van, ő még olyat nem látott, hogy egy vagy két párt - nyilván azért, mert nincs programja - valaki más programját beterjeszti a parlament elé. "Képtelenség" - jegyezte meg Orbán Viktor, aki szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyenre példa, "műfaji tévedésről" lehet szó, mert a parlament és a politika nem így működik.

MSZP: milyen programról beszél a Fidesz?
Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-vel közölte, azért nem illeszkedik a Fidesz és a Reformszövetség programja, mert a legnagyobb ellenzéki pártnak nincs is programja. A kormánypárti politikus szerint a találkozóból nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktornak továbbra sincsenek saját, konkrét, reális, megvalósítható javaslatai, ezért a szóvivő azt kérte az ellenzéki pártelnöktől, ha nem tud a reformok mögé állni, legalább ne álljon az útjukba.

Nyakó István azt mondta, mostanra Orbán Viktor is belátta, hogy nem elég változtatni, gyökeresen meg kell újítani a gazdaságot, az állami rendszereket. Kitért arra, hogy a Reformszövetség a kormányéhoz hasonló válságkezelő és növekedésösztönző javaslatokat tett. Hozzátette: a kormánypárt az irányokkal egyetért, a mértékekkel és a tempóval nem, és a javaslatokról a parlamentben kívánnak egyeztetni.

Az MSZP beengedi a Reformszövetséget a parlamentbe
"Ha a politika nem lép, az utca kikényszeríti" 
Gyurcsány: a spórolás nem elég 
Mit gondol Orbán Viktor? 
Gyurcsány nem adja fel   
Orbán: új kormányért kiált az ország

MTI, Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG