Pleschinger Gyula elmondása szerint jelenleg 15 banknak van jogosultsága arra, hogy forintban kibocsátott államkötvényt vásároljon.
A vezérigazgató a Dow Jones hírügynökségnek azt mondta: Magyarország diverzifikálni akarja befektetői bázisát, és meg akarja nyitni piacát orosz, kínai, arab országok előtt, megtartván hagyományos partnereit, azaz Európát, az Egyesült Államokat és Japánt. Pleschinger Gyula is tagja volt annak a delegációnak, amely Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével háromnapos látogatáson vett részt Szaúd-Arábiában. Ezzel kapcsolatban a hírügynökség kérdésére elmondta: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy szaúdiak vásároljanak magyar államkötvényeket. Mindamellett Pleschinger szerint egyelőre bizonytalan a külföldi devizában való kötvénykibocsátás időzítése.
Korábban a szaúdi látogatást értékelő sajtótájékoztatón Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy a megbeszélések során volt-e előrelépés a szaúdiak részéről történő esetleges államkötvény-vásárlás ügyében, azt válaszolta: voltak tárgyalások, a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vezette delegáció járt a szaúdi nemzeti bank elnökénél és az ország pénzügyminiszterénél is, és "megállapodtak néhány dologban". A miniszterelnök úgy fogalmazott: "szép jövő előtt állunk a pénzügyi együttműködés tekintetében".
"Még nem tudjuk, hogy legközelebb melyik devizát, illetve melyik piacot célozzuk meg" - mondta az ÁKK vezérigazgatója. Hozzátette: "alaposan tanulmányozzuk a piacokat, a devizákat, a hozamokat, a kockázati hajlandóságot, és azt, hogy a befektetők mennyire készek feltörekvő piaci illetve magyar adósságpapírokat vásárolni. Ha optimálisnak ítéljük meg a helyzetet, akkor előhozakodunk a kibocsátással".
A vezérigazgató elmondta azt is, hogy jövőre közel 900 milliárd forint és valamivel több, mint 4,5 milliárd euró értékben jár le államkötvény, "de lehet, hogy még több tétel bejön, mivel a költségvetés még kidolgozás alatt van". Az ÁKK novemberben, vagy december elején teszi közzé jövő évi kibocsátási terveit. Pleschinger szerint a jövő évi kibocsátás valószínűleg csak a lejáró adósságot fogja finanszírozni.
A vezérigazgató - ahogy már korábban is jelezte - úgy véli: nem valószínű Magyarország leminősítése, sőt, ha fogadni kellene, akkor inkább arra tenne, hogy Magyarországról leveszik a negatív kilátást.
MTI, Privátbankár
Az Államadósság Kezelő Központ három-négy elsődleges forgalmazóval, köztük a Bank of China-val folytat tárgyalásokat
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




