1p
Oszkó Péter szerint a versenyképesség javítása érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése
Oszkó Péter szerint a versenyképesség javítása érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése

A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerőpiaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.

Hozzátette: a versenyképesebb adórendszer kialakításának illeszkednie kell az egyensúlyi kérdésekhez, amit később a hosszú távú gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése követhet.

A tárca vezetője szerint a jelenlegi helyzetben mindenféleképpen el kell választani egymástól az azonnali válságkezelő intézkedéseket a több évre szóló adószerkezeti átalakítási törekvésektől. Hangsúlyozta: a kormány által jelenleg benyújtott adócsomag ezért kizárólag a 2009-re tervezett változásokat tartalmazza.

A kabinet ugyanakkor már a következő évekre vonatkozó adókérdéseket is szeretné még a tavaszi ülésszakban elfogadtatni - fűzte hozzá.

A Bajnai Gordon miniszterelnök által vasárnap bejelentett, 2009-re vonatkozó adóelképzeléseket ismertetve Oszkó Péter elmondta: a személyi jövedelemadó alsó kulcsának jelenlegi 1,7 milliós sávhatárát 1,9 millió forintig tervezik kitolni, a munkaadói járulékcsökkentés 5 százalékpontos lenne a minimálbér kétszereséig, a jövedéki adó pedig átlagosan 5-6 százalékkal emelkedne. Kifejtette: rövid távon minden erőforrást a munkába állók számának növelésére kell fordítani, amihez a vállalkozásokat minél több munkahely kínálására, a lakosságot pedig a munkavállalói hajlandóság növelésére kell ösztönözni.

A miniszter szerint az áfa felső kulcsának idei évre tervezett 25 százalékra emeléséből befolyt összegeket a foglalkoztatás és az aktivitás serkentésére fordítják, ugyanakkor a - tejre, tejtermékekre, kenyérre, pékárura és a távhőre vonatkozó - 18 százalékos kedvezményes, átmeneti kulccsal a romló jövedelmi viszonyok mellett élőkre is figyelemmel lesznek.

A tárcavezető aláhúzta: jövőre a teljes jövedelemsávban várható adóátrendezés, a kormány kidolgozása alatt álló új jövedelemadó-tábla pedig a következő évtől "nagyjából két kulcs alá" sorolná az adózók 90 százalékát, azzal a feltétellel, hogy az alsó kulcsot a 4-5 millió forintos éves jövedelemhatárt el nem érők használhassák.

A magyar gazdaság teljesítményének növelése érdekében ezért 2010-ben az átlagbér felett nagyobb arányú adócsökkentést kell megvalósítani a munkába állók oldalán, mivel jelenleg a minimálbér kétszereséig alacsony a terhelés mértéke, ami az ennél magasabb bérek fölött már gyorsan magasra ugrik - jegyezte meg a miniszter.

Oszkó Péter rámutatott: a kormány elképzelése szerint jövőre egy "teljesen új csomagot kívánnak az asztalra tenni", így a későbbiekben vissza lehet térni a 2009-re vonatkozó adótörvényekből most kimaradó változtatásokhoz.

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!

Januártól jön az ingatlanadó
Így számolnak Bajnaiék - részletek
A közszférában marad az ötnapos munkahét
Idén "nem téma" a cafeteria 
"Régóta vártuk már Bajnai csomagját"  
Bajnai: együtt kell sírnunk!
Bajnai nyugtatója jót tesz a forintnak?
Bajnai még mindig keresi gazdasági miniszterét
Bajnai megnevezte az államtitkárokat
Szakszervezetek: nem sztrájkolni, tárgyalni!

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG