Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak a tavaly júliusinál Magyarországon, a teljes kosárra számolva.
A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői, akik 5,8 százalékra gyorsuló inflációt várnak a múlt hónapról, most azt valószínűsítették, hogy az áfaemelés megkésett hatása fog mutatkozni az augusztusi számsorban.
A BoA-ML londoni szakértői hangsúlyozták ugyanakkor, hogy júliusban a vártnál számottevően kisebb hatása volt a fogyasztói árindexre az áfamódosításnak, és ha ez volt a helyzet augusztusban is, az a kiskereskedelmi szektor gyenge árérvényesítő képességét jelezné. A ház elemzői azt jósolják, hogy a továbbra is masszív - hozzávetőleg 8 százalékos - negatív kibocsátási rés, a változatlanul gyenge belső kereslet és a forint erősödése együtt 2010 végére valószínűleg a 1,5-2,0 százalékos sávba, vagyis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célja alá süllyeszti a teljes kosárra számolt éves inflációt, és a jegybanki alapkamat 2010 végéig meredeken, 3,50-5,50 százalék közé csökken.
A BNP Paribas bankcsoport elemzői - akik 5,3 százalékos augusztusi inflációt várnak - szintén azt valószínűsítették, hogy az áfaemelés hatásának múltával a magyar gazdaságban érvényesülő erőteljes dezinflációs tényezők kerülnek előtérbe, különösen a cég által 10 százalékosra becsült negatív kibocsátási rés. A ház szerint 2010 végére a teljes kosárra számolt éves infláció 2 százalék alá, a maginflációs ütem akár 1 százalék alá is csökkenhet.
A kibocsátási rés a még inflációs kockázat nélkül elérhető - más szóval fenntartható - hosszú távra számított GDP-növekedési potenciál és a tényleges GDP-növekedés különbségét méri negatív vagy pozitív irányban. A pozitív kibocsátási rést az elemzők általában inflációveszélyesnek tartják, a negatív kibocsátási rés kialakulása azonban erőteljes dezinflációs tényező, sőt deflációs kockázatot is jelenthet.
Árkörkép: egyre drágább az italozás
Szlovákia drágult, de nem annyira
Még egy év és beköszönthet az árstabilitás
Meghökkentő optimizmus Magyarországról
7,5 százalékos karácsonyi kamatot jósol az Ecostat
MTI
Igen széles sávban mozgó előrejelzéseket adtak londoni elemzők az augusztusi magyarországi inflációra - nehéz kiszámítani a nyár közepi áfaemelés pontos hatását
A rendőrség megerősítette, hogy legalább nyolc ember meghalt egy autórobbanásban Delhiben, a Vörös Erőd közelében.


