A PSZÁF folyamatos piacmonitoring tevékenysége során észlelte, hogy az ajánlat - miután regisztrálása és visszavonása alapján befolyásolta az MMTS kereskedési rendszer által folyamatosan számított, és a kereskedők számára nyilvános indikatív ár mértékét -, alkalmas arra, hogy hamis vagy félrevezető jelzéseket adjon a Mol részvények kínálati viszonyairól. A bank ajánlatot regisztráló munkatársa a helyszíni vizsgálat során "véletlen elütésként" írta le a rögzített ajánlatot, mint elmondta, ezer darabos eladást akart bevinni a rendszerbe.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei! |
A felügyelet megítélése szerint a vizsgált tőzsdei ajánlat, mint az utolsó üzletkötés árfolyamánál mintegy 10 százalékkal alacsonyabb értéken regisztrált ajánlat - különösen kiemelkedő darabszáma, valamint az ajánlat beadása és visszavonása között eltelt időtartam miatt - a piaci szereplők számára jelentősen észlelhető volt.
A PSZÁF a bírság összegét a cselekmény tőkepiaci súlyának és hatásának, az eset összes körülményének együttes mérlegelésével a bírságtétel minimumértékéhez közeli tartományban határozta meg.
A felügyelet súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a BÉT ajánlati könyvében az ajánlat bevitelét követően kialakult, jelentősen csökkent indikatív árhoz igazodó vételi ajánlatok jelentek meg. Az is súlyosbító körülménynek minősült, hogy ez a kisebb indikatív ár egy kiemelt pénz- és tőkepiaci szereplő magatartása által, és egy kiemelt tőkepiaci instrumentum vonatkozásában valósult meg.
Enyhítő körülmény volt, hogy az OTP Bank preventív intézkedések megtételét vázolta a hasonló esetek megelőzése érdekében (üzletkötők tőzsdei limitjének a csökkentése a tőzsdei kereskedési rendszerben, üzletkötői hiba monitoring kidolgozása). A felügyelet a szankció alkalmazásával biztosítottnak látja, hogy az OTP Bank jövőbeni tőkepiaci tevékenysége során fokozott figyelmet fordít a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó szabályok és elvek teljes körű érvényesítésére.
BÉT: az OTP szárnyalt a Molhoz képest
Krízisalap: félmilliárdot fizethet a PSZÁF
PSZÁF: csak óvatosan a bankárprémiumokkal!
Szót kér a PSZÁF a bankokban
MTI