Aláhúzta: az EKB tartja magát ahhoz, hogy a maastrichti teljes szerződés érvényes egy országnak az euróövezetbe belépéséhez, ami azt jelenti, hogy az euró bevezetéséhez egyrészt szükség van a kritériumok numerikus teljesítésére, és az is szükséges, hogy fenntartható konvergencia valósuljon meg.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
Az EKB sajtóosztályának munkatársa azokra a gondolatokra reagált, amelyeket Budai Bernadett kormányszóvivő kedden mondott az IMF-nek a gyors euró-bevezetésre vonatkozó elképzelése kapcsán.
Pro és kontra Sem a magyar, sem pedig a román elemzők nem tartják jó ötletnek a gyors euróövezeti csatlakozást. Az uniós valuta gyors bevezetése mellett eddig csak Gyurcsány Ferenc érvelt egyértelműen Brüsszelben, rajta kívül a Standard and Poor´s is hangot adott hasonló véleménynek, illetve a most nyilvánosságra került IMF-jelentés. Pro S&P: gyors euróbevezetés kell a balti államoknak Sürgősen szabadulnunk kellene a forinttól? Kontra Jobb, ha nem trükközünk a magyar euróval A románok tartanak a korai eurótól |
A kormány egyelőre sajtóhírekből ismeri a Nemzetközi Valutaalap gyors közép-európai euró-bevezetésre vonatkozó elképzelését, és erről csak akkor fogja kialakítani álláspontját, ha az IMF-jelentés tartalmát hivatalosan is megismeri - mondta Budai Bernadett. Nem lehet nem észrevenni, hogy ez olyan törekvés, amelyet Gyurcsány Ferenc is előterjesztett annak idején Brüsszelben - mondta a kormányszóvivő.
Az Európai Központi Bankkal már sok egyeztetés folyt a tekintetben, hogyan lehetne felgyorsítani az euró bevezetését akár úgy, ahogy ez a mostani IMF-jelentés tartalmazza, "kvázi egyik napról a másikra". Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a tagállamok többsége nem támogatja ezt a megoldást, és a többségi álláspontot természetesen a magyar kormánynak is tudomásul kell vennie - tette hozzá Budai Bernadett.
Meglepő optimizmus az EU-ból
Mindenki boldog: a G20 megtette, amit kellett
Az EU-hitel feltétele volt a nyugdíjelvonás - is!
Egy félreértés miatt tört ki a pánik a térségben?
MTI, Privátbankár