Roncspénz: kimerülőben a szlovák repeta
A mai nap folyamán elfogy a roncsprémiumra szánt második állami pénzkiutalás is Szlovákiában - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. Kedd délig 11 100 öreg gépkocsit adtak le az autóbontókban, közölték a szlovák autóipari szövetségben (ZAP), a késő délutáni adat pedig már majdnem 15 ezerről szólt. Mária Nováková, az ágazati szövetség igazgatónője szerint a roncsprémium első hullámának végén 671 ügyfelet nem tudtak kielégíteni, őket átsorolták a mostaniba.
Jozef Uhrík, a ZAP elnöke szerint a program kifizetődő az állam számára, mivel a mérleg egyik serpenyőjében az 55,5 millió euró állami támogatás van, a másikban pedig az autóeladásokból befolyó, 67 millió eurós adóbevétel. Mindent egybevetve ilyen ütemben szerda délutánra kimerülhet az 1000 eurós állami támogatást folyósító, legfeljebb 22 ezer autóra elegendő keret.
További ezer eurós támogatást a kereskedő cég ad, így a vásárló összesen kétezer euróval olcsóbban jut hozzá az új gépkocsihoz. A szlovák kormány a régi autók lecserélésére újakkal, a múlt héten különített el további 22,1 millió eurót. A régi autók lecserélésére az első körben szánt összeg - 33,2 millió euró - március 26-án fogyott el.
Roham az osztrák autókereskedésekben
A roncspénz megdobta az Opelt
Roncspénz: kiürült a szlovák kassza
MTI