1p

Eddig világszerte összesen 1757 embert regisztráltak, akiknél felvetődött, hogy az új influenzavírust hordozzák - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón. Hétfőn 1384 gyanús eset volt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján ez a szám 1757-re emelkedett kedden. Kanadában négyről hatra, Mexikóban 26-ról 33-ra, az Egyesült Államokban 22-ről 40-re nőtt az igazolt megbetegedések száma hétfőhöz képest. Spanyolországban eddig egy, az Egyesült Királyságban két esetről bizonyosodott be, hogy valóban az A/H1N1 típusú influenza okozza a fertőzést - mondta.

Hozzátette: jó hír azonban, hogy az igazolt esetek számával arányosan a halálesetek száma nem növekedett. Sem az Egyesült Államokban, sem Kanadában nem halt meg eddig senki, Mexikóban viszont további hét áldozatot követelt a sertésinfluenza. Székely Tamás elmondta: a WHO főigazgatója kezdeményezte az IMF-nél egy közegészségügyi katasztrófaalap létrehozását, amelyből a vakcinagyártást finanszírozni lehet. További fejlemény, hogy úgy néz ki, mostanra sikerült a vírus génszerkezetét megállapítani.

Az egészségügyi miniszter a magyarországi intézkedésekről is beszámolt. Ezek közt említette, hogy keddtől működik az ingyenesen hívható információs zöld szám (06 80 204 217). Újabb figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki Ferihegyen, valamint regisztrálják az utasokat, akiknek azt javasolják: az útlevélvizsgálat vagy a csomagfelvétel előtt vegyenek részt az egészségügyi kontrollon.

Az országos tiszti főorvos emellett kezdeményezte az egészségügyi miniszternél a Pandémiás Tervben megfogalmazott költségvetési források biztosítását a többletintézkedések miatt. Ez azért szükséges, hogy a hatóság felkészülhessen arra, ha esetleg a jelenlegi négyes szintről ötös fokozatúra emelnék a készültséget. Az ötös fokozatban szükség van a mintavételek számának 50 százalékos növelésére és a kijelölt határátkelőhelyeken érkező utasok szűrésére.

Ezen kívül megkezdődött az egészségügyi intézmények Pandémiás Tervének aktualizálása is. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet áttekinti, melyek azok a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, amiket a kórházaknak térítésmentesen ki lehet osztani, ha járvány van. Összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet, amely előreláthatólag csütörtökön fog ülést tartani, és össze fogják hívni a katasztrófakoordinációs bizottságot is, hiszen a járvány több tárcás együttműködést igényel - mondta a miniszter.

Falus Ferenc, az ÁNTSZ országos tiszti főorvosa hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy jelenleg Magyarországon nincs semmiféle veszély. Európában eddig nem volt olyan eset, hogy valaki egy behurcolt vírus következtében fertőződött volna meg. Elmondta: jelenleg 25 ember kiképzése zajlik, akik a reptéren lévő belépési pontot fogják erősíteni. A sajtótájékoztatón elhangzott: azoknál, akik már több mint tíz napja érkeztek haza a fertőzött területekről és addig nem jelentkeztek a tünetek, nem lehetnek fertőzöttek, a vírus lappangási ideje ugyanis 4-6 nap.

Egy esetleges karantén bevezetésének minden feltétele fennáll a repülőtéren - tette hozzá Székely Tamás, aki elmondta: hőkamerákat is telepítenek ide. Arról is beszélt, hogy szükség esetén az első adag vakcinát Magyarországon 8-12 hét alatt tudják legyártani, ez 500 ezer egységet jelent, és 32 hét alatt 10 milliót is képesek előállítani.

Világjárvány lehet a sertésinfluenzából
Bepánikolt a BUX a sertésinfluenzától
Biztonságos a magyar sertés
Egyre több áldozatot szed a sertésinfluenza 
Rejtélyes influenzatörzs: már 60 halálos áldozat

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG