Az ügyvédek dolgát nemcsak a válság nehezíti, hanem az is, hogy egyre élesedő nemzetközi versenyben kell megállniuk a helyüket. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke emlékeztetett arra: a kilencvenes években Magyarországon megjelent nemzetközi ügyvédi irodák révén bővült a piac, hiszen ők akkor magukkal hozták ügyfeleiket, akiknek magyar jogi szolgáltatásra volt szükségük.
Mára azonban - az uniós csatlakozást követően - megszaporodtak a közép- és kisméretű külföldi irodák, s azt a munkát, amit eddig a magyarok végeztek, a saját jogukon, a saját diplomájukkal akarják ellátni. Így a kilencvenes években kibővült piacon most egyre több szereplőnek kell osztoznia - olvasható a Világgazdaságban.
Könnyebb lesz csoportosan perre menni
Világgazdaság
A válság az ügyvédeket sem kímélte, a folyamatosan tevékenykedő mintegy 11 ezer jogtudor nagyjából harmada napi gondokkal küszködik
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





