1p
A munkanélküliségi ráta 2009. I. negyedévében 9,7 százalékos volt, a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 764 ezerre csökkent
A munkanélküliségi ráta 2009. I. negyedévében 9,7 százalékos volt, a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 764 ezerre csökkent, a munkanélkülieké 403 ezer főre emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A december-februári időszakban a munkanélküliségi ráta 9,1 százalék, a foglalkoztatottak száma 3 millió 790 ezer, a munkanélkülieké 378 ezer fő volt. Tavaly az első negyedévben a foglalkoztatottak száma 3 millió 844 ezer, a munkanélkülieké 333 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 8 százalékot tett ki.

Az idén január-márciusban a 15-64 éves népesség 61 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 63,6 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 15-64 éves foglalkoztatottak száma átlagosan 3 millió 736 ezer volt, 81 ezer fővel elmaradt az egy évvel korábbitól. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55,1 százaléknak felelt meg, ami 1 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.

Az előző negyedévhez képest minden régióban visszaesett a foglalkoztatás, mind a legkedvezőtlenebb munkaerőpiaci helyzetű Észak-Alföldet, mind a viszonylag kedvezőbb helyzetű közép-dunántúli régiót 2 százalékpont feletti rátacsökkenés jellemezte.

A munkanélküliek 403 ezres létszáma az egy évvel korábbinál 70 ezer fővel, a 2008 utolsó negyedévinél 66 ezer fővel volt magasabb. A munkanélküliségi ráta 9,7 százalékra nőtt január-márciusban.

Az Eurostat által publikált munkanélküliségi ráta februárban az EU-15-ökben 8,6 százalék, az EU 27 tagországában 8,4 százalék, Magyarországon 9,1 százalék volt.

A munkanélküliek 17,9 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ez a 2008. év azonos időszaki értéknél 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb. Ugyanakkor ebben a korcsoportban a munkanélküliségi ráta 25,2 százalék, ami 5 százalékponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet.

A munkanélküliek 75 százaléka a 25-54 éves korosztályból, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak közül került ki.  A munkanélküliségi ráta ebben a korcsoportban 8,9 százalékot tett ki, ami 1,6 százalékponttal magasabb, mint 2008 azonos időszakában.

A munkanélküliség az előző év azonos időszakához képest az észak-alföldi, a nyugat- és a közép-dunántúli régióban nőtt leginkább. A munkanélküliek 42,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,7 hónap volt.

Alacsonyabb szja-kulcsokat, de növekvő adóalapot eredményezhetnek a kormány adótervei. Jöhet a szuperbruttó - Önnek szuper a nettó? Szavazzon!

A biztosítóval fizettetjük a kiesett bérünket 
A magyarok fele retteg, hogy munkanélküli lesz
Lassan 20% a munkanélküliség Spanyolországban 
Siralmas állapotban a német gazdaság  

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG