1p
Eredményesnek tartották a szombati szakszervezeti demonstrációt a tüntetésen felszólaló szakszervezeti vezetők
Eredményesnek tartották a szombati szakszervezeti demonstrációt az ország valamennyi régiójából érkező, nagy számú résztvevőre tekintettel a tüntetésen felszólaló szakszervezeti vezetők, akik a mihamarabbi érdemi tárgyalások megkezdését várják a kormánytól, és egyelőre nem terveznek munkabeszüntetéseket.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően sikeresnek tartja a demonstrációt, mivel Zalaegerszegtől Záhonyig, illetve Hódmezővásárhelytől Győrig minden iparágból ás ágazatból érkeztek tagok a budapesti helyszínre. Eredménynek tekintette azt is, hogy egységesen fogalmazták meg követeléseiket, amelyet petíció formájában adtak át a kormány, illetve az MSZP, a Fidesz és a KDNP képviselőinek. (Az MDF és az SZDSZ nem küldött képviselőt a Parlament elé).

Remélte, hogy a petíciót a címzettek nemcsak elolvassák, de a döntéseknél figyelembe is veszik. Azt várja, hogy az intenzív tárgyalások a kormány képviselőivel már a jövő héten megkezdődjenek. "El akarjuk érni, hogy a véglegesen elfogadott intézkedések változzanak meg a mostani tervekhez képest, úgy, hogy vegyék figyelembe a munkavállalók érdekeit is" - mondta. Válságkezelésre szükség van, de nem mindegy, hogy a lépések milyen hatással lesznek a bérből és fizetésből élőkre - hangsúlyozta.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke is eredményesnek nevezte a tüntetést, és megismételte: felszólítják a kormányt arra, legyen országos érdekegyeztetés április 24-én, az ülésre jöjjön el Bajnai Gordon miniszterelnök is, és ismertesse programját. "Be kellene fejezni a kétoldalú és kicsit kétszínű tárgyalásokat a kormány és a munkáltatók között" - mondta. Ez társadalmi ügy, a két szociális partner és a kormány felelőssége nem osztható - fűzte hozzá. Megerősítette: minden tüntetést és tiltakozást a törvényes keretek között, a demokratikus rend figyelembevételével kell megtartani!

A szakszervezetek tárgyalni akarnak, ezért a SZEF, az ÉSZT, az MSZOSZ és az autonómok nem terveznek sztrájkot belátható időn belül - jegyezte meg.

Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke is méltatta az ország számos pontjáról és minden ágazatból érkezettek számát. Úgy vélte, ennek oka az lehet, hogy mindenki úgy érzi, el akarnak venni tőle valamit. Akkor, amikor múlt évben kőkemény tárgyalásokat után a közszféra nagyon sokat engedett, évek óta megy bele különböző bércsökkentésekbe - tette hozzá. Úgy vélte a közszférában dolgozók megélhetése került veszélybe. Az elnök azt várja: a döntéshozók alternatívát keresnek, elgondolkodnak azon, hogy honnan lehet a munkavállalókon kívül a bevételeket növelni.

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!

"Lehet tüntetni, de semmi értelme"
Orbán Bajnairól: Hol él ez az ember?
Bokros szerint érthetetlen az IMF-felvetés
Csak néhány hetet adnak a Bajnai-kormánynak
Orbán Viktor a legnépszerűbb
Mélyben az MSZP, Európai Parlamentben az MDF? 
EP-jóslat: Orbán Bokros Lajos "főnöke" lehet 
Gyurcsány: a bukta után még lejjebb

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG