Szanyi: MSZP-Fidesz nagykoalíciót!
Jobban járna az ország, ha a száznapos programot megszavazó Fidesz nagykoalícióra lépne az MSZP-vel, s közösen fogadnának el olyan intézkedéseket, amelyek kivezetnek a válságból - mondta Szanyi.
A politikus a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt politikai nyilatkozatának aláírásakor záradékot is csatolt a dokumentumhoz. Ebben - mint arról az interjúban beszélt - javasolja az off-shore cégek kitiltását a közbeszerzésekből, a magánnyugdíjpénztárak államosítását, egy állami nagybank létrehozását, 15 százalékos kedvezményes áfa bevezetését az alapvető élelmiszerekre és a távhőre vonatkozóan is. Mint mondta alapos fogyókúrára fogná az államot, kezdve a bürokraták kedvezményeinek megvonásával.
Szanyi Tibor úgy látja, hogy a leendő kormányfő fogadókész a felsoroltakból készülő MSZP-javaslatcsomagra.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Az SZDSZ előállt a feltételekkel
A nyugdíjasokat és a közszférát sújtja Bajnai
Az SZDSZ máris csavarna egyet Bajnai programján
EP-jóslat: Orbán Bokros Lajos "főnöke" lehet
Néhány miniszter "túlélheti"
Fodor: a társadalmi válságot is kezelni kell!
Magyar Nemzet