Százmilliárdos építkezés kezdődik a Lágymányosi hídnál
A hídhoz közelebbi részen 135 ezer négyzetméter iroda épül, 87 ezer négyzetméteren ezer lakás kap helyet, míg az üzletek, vendéglátóhelyek alapterülete 8 ezer négyzetméter lesz. A tervezett befejezési határidő 2021, de Gegessy Ferenc IX. kerületi polgármester úgy vélte, hogy ez pesszimista ütemezés.
Az MTI kérdésére az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy 30 százalék önerővel és 70 százalékos banki finanszírozással végzik a beruházást. A lehetséges finanszírozó bankok között említette az Euro Hypo és a CIB bankot is.
A fejlesztő - különféle zöld technológiákat alkalmazva - úgy kalkulál, hogy az épületek működtetése felébe kerül majd a hagyományosokéhoz képest. A jövő évi indulást irodaépítéssel kezdik, az első átadását 2013-ra tervezik.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





