SZDSZ: politikai terrorizmus van az országban
A liberális politikus kifejtette: ma még "csak" az van veszélynek kitéve, akinek politikai szerepvállalása nem tetszik a támadások mögött álló erőknek, illetve az, akinek bőrszíne eltér másokétól. Ha azonban így mennek tovább a dolgok Magyarországon, akkor elég lesz mást mondani, vagy mást gondolni ahhoz, hogy valaki veszélybe kerülhessen - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta, abnormális, hogy a közszereplők, illetve rokonaik a megveretés, a fizikai erőszak veszélyének, olykor pedig halálos fenyegetéseknek vannak kitéve.
A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta a liberális politikus, hogy a párt európai parlamenti (EP) listavezetője minden utcai demonstráció alkalmával - jogvédelem címszó alatt - a hatóságok elleni erőszakra biztatja a tüntetőket. Úgy vélekedett, hogy a szélsőjobboldali politikusok nem egy megszólalásukban nyilvános politikai megrendelést fogalmaznak meg erőszakos cselekmények végrehajtására. "Nem lehet tudni, hogy ezekre a terrorcselekményekre a konkrét utasítást ki adja, de hogy a megrendelések kiknek a szájából hangzanak el nyilvánosan is, azt valamennyien látjuk" - fogalmazott.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
"Nem mindegy, hogy meddig fog fájni"
Szakszervezetek: nem sztrájkolni, tárgyalni!
"Lehet tüntetni, de semmi értelme"
Orbán Bajnairól: Hol él ez az ember?
Bokros szerint érthetetlen az IMF-felvetés
Csak néhány hetet adnak a Bajnai-kormánynak
Orbán Viktor a legnépszerűbb
MTI