1p
Megkezdődött, és egyes elemeiben már jelentősen előrehaladt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítésnek Londonban elfogadott programja
Megkezdődött, és egyes elemeiben már jelentősen előrehaladt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítésnek Londonban elfogadott programja, írta a pénteki Financial Timesban az amerikai pénzügyminiszter, aki szerint már vannak "bátorító jelei" világgazdasági válság enyhülésének.

Timothy Geithner a G7-ek és a G20-ak pénzügyminisztereinek és központi banki vezetőinek pénteki washingtoni tanácskozása, illetve az IMF-közgyűlése előtt közölt írásában kiemelte: a valutaalap már megtette az első lépéseket annak a 250 milliárd dollár értékű kibocsátásnak a végrehajtására, amelyről a húsz vezető ipari és fejlődő gazdaság (G20) április eleji londoni csúcsértekezletén született döntés. Geithner szerint ebből az új likviditásból 100 milliárd dollár jut a fejlődő térségnek a devizakötelezettségek törlesztésének támogatására szükség esetén.

A londoni G20-értekezleten hozott döntések szerint 500 milliárd dollárral 750 milliárd dollárra növekszik az IMF pénztartaléka az eddigi 250 milliárd dollárról, és a szervezet további 250 milliárd dollár "új pénzt" bocsáthat ki a súlyos finanszírozási problémákkal küszködő feltörekvő gazdaságok megsegítésére. Az új kibocsátás az IMF saját "valutájában", SDR-ben történik. Az SDR-t - különleges lehívási jogok - egy meghatározott valutakosárból képzik, értékét és kamatát a kosár fő valutáinak súlyozásával számítják ki.

Az új SDR-kibocsátás lényegében világgazdasági szintű kvantitatív pénzügypolitikai enyhítésnek felel meg, mivel a tranzakció révén úgy jelenik meg igénybe vehető pótlólagos likviditás, hogy mögötte nem hitel - vagyis már meglévő pénz - áll, teljes egészében új pénzről van szó. Nemzetgazdasági szinten több jegybank - például a Bank of England - alkalmazza már e likviditásteremtő módszert a recesszió enyhítésére.

Geithner a pénteki Financial Timesban megjelent cikkében "jelentős készültségi fokúnak" nevezte annak a 250 milliárd dollárnyi azonnali pótlólagos pénzügyi forrásnak a megteremtését, amely az IMF-program másik elemét képező, összességében 500 milliárd dolláros feltőkésítés részeként segíti a valutaalap hitelkihelyezési tevékenységét.

Az amerikai pénzügyminiszter szerint az elmúlt hetekben "bizonyos bátorító jelek" utaltak arra, hogy a globális gazdasági visszaesés esetleg már lassulhat. Egyes piacokon már javulnak a körülmények, és a globális kereskedelem visszaesésének üteme is csökkenhet. A tényleges előrelépéshez azonban időre van szükség, és továbbra is jelentősek a kockázatok és a kihívások, írta Geithner.

A pénzügyminiszter szerint a világkereskedelem értékének zuhanása várhatóan nagyobb mértékű lesz, mint a II. világháború óta eltelt évek bármelyikében. Ezt a véleményt független londoni elemzők is osztják.

A Lombard Street Research nevű gazdaságelemző központ legutóbbi elemzésében azt írta: számításai szerint a globális szintű exportérték 2008 júliusa és 2009 januárja között 30 százalékkal zuhant, többel mint az 1930-as évek nagy depressziójának első félévében. A ház kimutatása szerint 1929 októbere és 1930 áprilisa között 25 százalékkal csökkent a kivitel világgazdasági szintű értéke.

"Fekete év" előtt a magyar bankok?
Csak 3,3%-os visszaesést jósol nekünk az IMF
Kipukkanás szélén a tőzsdelufi
Amerika beismerte, hogy sáros

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG