Szépen zárta a hetet a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,50 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 23.030,38 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A magyar piac egész nap szépen teljesített, szemben az európai tőzsdékkel, amelyek csak délután kezdtek fölfelé indulni - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette, hogy Magyarország iránt jelenleg optimista a befektetői hangulat uralkodik, amit a csütörtökön kibocsátott dollárkötvény sikere, illetve a forint erősödése is jelez.
A kereskedő szerint az OTP árfolyamának emelkedésében is szerepet játszott a forint erősödése, mivel a forint a svájci frankkal szemben is erősödött, 205 forint közelébe csökkent a frank jegyzése. A frank árfolyama az egyik legnagyobb kockázati tényező az OTP számára, a banknak ugyanis óriási mennyiségű frankban kihelyezett hitelállománya van, és az árfolyam emelkedése növelheti a nem teljesítő hitelek arányát - fejtette ki.
Varjú Péter szerint a Mol gyengülése a szíriai lázongásokkal lehet összefüggésben. A Mol horvát leányvállalatán, az INA-n keresztül szénhidrogén kitermelésben érdekelt Szíriában.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei! >>
MTI
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




