1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Be kell látnunk, hogy a neoliberális gazdaságpolitika zsákutcába került, csődöt mondott. Ezért vissza kell térnünk a klasszikus baloldali értékekhez - jelentette ki Szili Katalin
Be kell látnunk, hogy a neoliberális gazdaságpolitika zsákutcába került, csődöt mondott. Ezért vissza kell térnünk a klasszikus baloldali értékekhez - jelentette ki szerdán a Felső-Jászságban tett látogatásának jászfényszarui állomásán az Országgyűlés volt MSZP-s elnöke.

Szili Katalint a Samsung jászfényszarui gyárában tett látogatását követően szűk félszáz - zömében az idősebb korosztályhoz tartozó - érdeklődő fogadta a helyi művelődési ház kistermében, ahol a szocialista politikus egyebek mellett hangsúlyozta: jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül az ország az elmúlt nyolc évben.
  
"Óriásit léptünk előre az infrastruktúra-fejlesztésben" - mondta. Példaként említette, hogy 700 kilométer autópálya épült az országban, bőven megduplázódott - 240 milliárdról 520 milliárd forintra emelkedett - az évente a szociális szférára fordított összeg, és 38 ezerről 84 ezer forintra nőtt az átlagnyugdíj.
   
Emellett 2004 és 2006 között mintegy 670 milliárd forint értékű beruházás valósult meg uniós forrásból és 2007-2013 között további 8 ezer milliárd forint a magyar fejlesztések támogatására fordítható uniós pénzkeret. Az elmúlt négy évben csak a Felső-Jászságba tíz milliárd forint fejlesztési forrás érkezett.   
   
"Egy úton elindultunk, varázsütésre azonban nem lehet mindent megoldani. Sokszor a partnerek hiányoztak egy-egy jelentősebb reform - így például az egészségügy átalakításának - sikeréhez" - tette hozzá.
   
Úgy vélte: a gazdaság fejlesztése nem célja, csupán eszköze lehet a társadalompolitikai feladatok megvalósításának. Ám ahhoz, hogy a javak elosztása a baloldali értékek szellemét tükröző szolidaritás és esélyegyenlőség jegyében történjen, nem lehet mindent "a piacra kilökni", szükség van egy erős állam kiépítésére.
   
Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket!
"Ebben a társadalomban (...) az elmúlt időszakban is voltak olyan közös célok, melyekért lehetett küzdeni. Meg kell ma is keresni azt a kohéziós erőt, amely közös célként megfogalmazható, bár lehet, hogy erre nem a kampányidőszak a legmegfelelőbb" - fogalmazott a korábbi házelnök, aki utalt arra: a kutatás-fejlesztés területén az országnak komoly lehetőségei vannak és fontos feladat a hazai kis- és középvállalkozások erősítése is, hogy helyreálljon az egyensúly a gazdasági szereplői és a multinacionális cégek között.
   
A megoldásra váró társadalmi problémák egyikeként kiemelte: "meg kell szüntetni azt, hogy valamelyik politikai erő a másikat meg akarja semmisíteni. Sokszor úgy tűnik, mintha a magyar társadalom kizárólag konzervatív lenne, holott ez nem igaz. A baloldalnak igenis van létjogosultsága Magyarországon. Ehhez egyszerre kell, hogy meglegyen a szocialistákban a hit és a baloldal társadalom előtti hitelessége". Hozzátette: azt viszont be kell látniuk, hogy a neoliberális gazdaságpolitika zsákutcába került, csődöt mondott. Ezért vissza kell térniük a klasszikus baloldali értékekhez.
   
A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
Az MSZP-vel szemben megfogalmazott vádak kapcsán a politikus aláhúzta: az ország 99,9 százalékig tisztességes emberekből áll. Aki bármit elkövetett, az feleljen tettéért. Ám emiatt egy nagyobb közösséget nem szabad megbélyegezni. "A jog ma is alapelvnek tekinti az ártatlanság vélelmét. Ezzel szemben most úgy tűnik, mintha közöttünk mindenki bűnös volna. Aki pedig nem, annak ezt saját magáról kell bebizonyítania" - tette hozzá.
   
A választásokról szólva Szili Katalin kitért arra is: a szavazás a demokrácia ünnepe és olyan voksolást kíván, ahol a tiszta szó, a realitás jól elválasztható a populizmustól és demagógiától.

"Remeg a rendszer a Jobbik miatt"
Fidesz: garantált munkahely járna a tanároknak
A bizonytalanok körében az LMP a második kedvenc
Gyurcsány évértékelőjén az őszödi beszédet osztogatják majd

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG