Szocialista politikusok fényezték a sztrádaépítést
Csabai Lászlóné országgyűlési képviselő, Nyíregyháza polgármestere emlékeztetett rá, hogy a kormány múlt szerdai ülésén döntött arról, hogy 2006-ig 431 kilométer gyorsforgalmi út épül meg, és további 400 kilométerhez kezdenek hozzá. A képviselő elmondta: azzal, hogy megkezdődött az autópálya Nyíregyházát elkerülő szakaszának az építése, a város gazdaságának élénkülése is megkezdődött. "Három nagy beruházás van a városban, amelyik egyenként 15 milliárdos beruházást jelent, és több ezer ember számára ad munkalehetőséget" - mondta.
Újhelyi István, Szeged országgyűlési képviselője azt mondta: "az autópálya-építéseken jól látszik, hogy melyik a dumakormány és melyik az, amelyik egyébként valós teljesítményt felmutatva, valóban a konkrét problémák, a térségek felzárkóztatásáért többet tesz".
"Mi, szegediek tudjuk, hogy hányszor hallottuk, hallhattuk az Orbán-kormány idején, hogy miképpen fogják majd az autópályát folytatni, a matricásítást bevezetni az M5-ös autópályán, mindezekből mi nem lett" - közölte, hozzátéve, hogy a szocialista kormány idején megindult ez a folyamat.
Kálmán András országgyűlési képviselő, Dunaújváros polgármestere elmondta, hogy az M6-os autópálya új szakaszának és az új Duna-hídnak az építése rendkívül fontos Dunaújváros és térsége számára, és az útépítés megkezdésével már 120 új munkahely jött létre.
MTI/Privátbankár.hu