1p
A bankok többségénél nem érzik, hogy megnőtt volna a kereslet az államilag támogatott lakáshitelek, a szocpol, félszocpol iránt
Az MTI által megkérdezett bankok többségénél nem érzik, hogy megnőtt volna a kereslet az államilag támogatott lakáshitelek, a szocpol, félszocpol iránt, miután Bajnai Gordon a kamattámogatás és a szociálpolitikai támogatás felfüggesztését helyezte kilátásba.

A miniszterelnök-jelölt április 2-án nyilvánosságra hozott elképzelései között szerepel a lakástámogatások, a szociálpolitikai kedvezmény és az állami kamattámogatás felfüggesztése is július 1-től.
 
Az FHB-nál az elmúlt hetekben növekedett a támogatott lakáshitelek iránti kereslet - mondta az MTI-nek Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank kommunikációs igazgatója. Az igazgató szerint azonban az érdeklődők, szerződők 80 százaléka már a Bajnai-csomag nyilvánosságra kerülése előtt is a támogatott forinthiteleket kereste. Úgy vélekedett, hogy ebben a szezonális hatásoknak, a frankhitelek eltűnésének és az euró hitelek átárazódásának is szerepe lehet.

Még nem lehet tudni, hogy a tervezett intézkedések - az állami kamattámogatás, a szocpol, félszocpol felfüggesztése július 1-jétől - a vásárlások előrehozásával járnak-e - tette hozzá.

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!

Az Erste Bank ugyan 2008 februárjához képest az idén februárban majdnem tízszer több kiegészített kamattámogatásos hitelt folyósított, de emögött a bank televíziós kampánya játszotta a legnagyobb szerepet. Az Erste szakembere úgy látja, hogy ez az a hitel, ami árazásában felveszi a versenyt a devizahitelekkel.
A szocpol és félszocpol iránt érdeklődők száma a banknál érezhetően megnőtt. Ez a konkrét befogadásokban még nem jelentkezik a jelenleg is meglehetősen szigorú feltételek miatt, de várhatóan a befogadások is nőni fognak - vélik a banknál.

Bajnai-csomag:
Így húzna a nadrágszíjon Bajnai   
A K and H banknál az elmúlt pár hétben a támogatott forint lakáshitelek iránti érdeklődés némileg emelkedett, de nem jelentősen. Várhatónak nevezték a fogyasztói igények átmeneti erősödését, kiugró emelkedésre azonban nem számítanak, mert a jogszabályi feltételek továbbra is szigorúak, viszonylag kevésnek tudnak megfelelni a támogatási kritériumoknak.

A CIB banknál általánosságban elmondták, hogy a teljes hitelpiacon erőteljes visszaesés tapasztalható, amely a korábbi években megszokott szezonalitáson is túlmutat. A támogatott hitelek megszűnését követően a támogatásra – jelenleg – jogosult ügyfelek túlnyomó része nagy valószínűséggel deviza alapú hitelt fog igényelni, mivel a tisztán piaci feltételekkel igényelhető, piaci kamatozású forintalapú hitelek nagyon drágák. Így a támogatott hitelek megszűnése a CIB szerint nem fogja drasztikusan befolyásolni az új ingatlanfedezetes hiteligénylések volumenét. "Mindössze" a jövőben igényelt hitelek típusára lesz hatással.

Amennyiben a kormány megszűnteti a szóban forgó támogatásokat, akkor várható, hogy a kedvezményre jogosult ügyfelek igyekeznek még a szigorítások bevezetését megelőzően beadni a bankokhoz a kérelmüket. Ugyanakkor például a szocpolra vonatkozóan olyan szigorúak az előírások, hogy akik eddig ezeknek nem tudtak eleget tenni, azok most "nagy hirtelenjében" sem fognak tudni - vélekednek. A CIB Banknál nem tapasztalták az érdeklődés megugrását, és a jövőt illetően sem gondolják, hogy akár a volumen, akár a darabszám jelentősen növekedne.

"A megszorításokban nincs mozgásterünk"
Kamattámogatás: nem mindenki ússza meg   
Fidesz: elveszik a szocpolt 
Változna a nyugdíjkorhatár és az indexálás is

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG