Sztrájk: négy nagy csomópontban áll a forgalom
A dél-balatoni járatokat eddig Kápolnásnyéken tartották fel a sztrájkolók, ez azonban megváltozott, így az itt közlekedő járatok Székesfehérvárról egészen a Déli pályaudvarig be tudnak érni. A MÁV tájékoztatása szerint megindult a közlekedés a Budapest-Hatvan vonalon. Forgalmi szempontból jelentős változás, hogy Miskolc csomóponton elindult a vonatközlekedés, és Debrecen is indít és fogad vonatokat. Változás állt be a Budapest-Újszász szakaszon is, mivel már Rákos állomáson tovább tudnak közlekedni a vonatok egészen Kőbánya-Felső állomásig.
Budapest-Nyugati pályaudvaron folyamatos a közlekedés, a váci vonalon megközelítően félóránként indulnak a vonatok, de késésekre lehet számítani. Az utasok számára ugyancsak kedvező változás, hogy a veresegyházi vonalon is megindult a közlekedés.
Az ország jelentősebb csomópontjai közül továbbra is áll a forgalom Szegeden és Pécsett, leállt a közlekedés Szombathelyen, és áll a forgalom Budapesten a Keleti pályaudvaron. Szeged helyett Kiskundorozsma állomás indít és fogad járatokat. A szegedi állomási sztrájk miatt a Békéscsaba irányába és onnan közlekedő vonatok Szeged-Rókus állomásra érkeznek és onnan indulnak. Salgótarjánnál két váltókezelő sztrájkol, ezért továbbra is áll a forgalom. A fővárosi elővárosi közlekedésben Pusztaszabolcsig és Esztergomba menetrend szerinti a közlekedés.
Járnak a vonatok Székesfehérvár és Komárom között. Nyugat-Magyarországon Zalaegerszeg néhány járatkimaradást leszámítva folyamatos a közlekedés, Celldömölkön csak átmenő forgalom van, Tapolca és Keszthely nem indít és nem fogad járatokat. Veszprémben járnak a vonatok.
A győri vonalon szintén folyamatos a közlekedés, azonban az osztrák vasút, az ÖBB nem küld nemzetközi vonatokat, az Eurorégiós vonatok határtól-határig járnak. A szegedi állomás sztrájkja miatt kishatárforgalom sincs Szeged-Szabadka között. A MÁV-START Zrt. bizonyos viszonylatokban vonatpótló buszokat közlekedtet, ezek listája az interneten megtalálható.
Sztrájk: az induló vonatokra sem mernek felszállni
Sztrájk: a BKV elfogadja a MÁV-bérleteket
Vasutas sztrájk: megint a minimumon vitáznak
Gaskó sztrájkjából kevesen kérnek
Ha valaki nem sztrájkol, az felháborító?
MTI