Tárgyal az EBDR és az OTP - de miről?
Kétszáz millió eurós alárendelt kölcsönről és "valami egyébről" is tárgyal az OTP az EBRD-vel, szakértői szinten már megszületett az elvi egyezség, de a folyamat még néhány hétig elhúzódhat - mondta Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a pénteki közgyűlést követő sajtótájékoztatón.
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató hozzáfűzte: nem tőkeemelésről van szó. Csányi Sándor jelezte: egyetért a jegybankelnökkel abban, hogy az idén várhatóan jelentősen csökken a bankszektor nyereségessége. Hozzátette: továbbra is az OTP fogja előállítani a szektor nyereségének több mint 50 százalékát.
Az OTP első embere arra számít, hogy a bankok az idén tovább szűkítik hitelezési aktivitásukat; a legtöbb banknak szűkítenie kell kitettségét vagy szinten tartani - mondta.
Az eszközök minősége Csányi szerint romlani fog. Hozzátette: az OTP ebben a tekintetben szerencsés, portfoliója lassabban romlik, amiben adósvédelmi programjának is szerepe van.
Az OTP visszavág: Soros fizess!
Csányi: Bajnaival kihúzzuk egy évig
A kisember nem kap annyi haladékot, mint az OTP
A kisembereket húzta le Soros
Soros György véreztette ki az OTP-t
MTI