1p
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint a szakminiszter évente megszabhatná a távhő hatósági árát. Az önkormányzati képviselő-testületek feladatai közül kikerülnének a távhőszolgáltatás díjának és az ár alkalmazási feltételeinek hatósági megállapítása
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint a szakminiszter évente megszabhatná a távhő hatósági árát, amelyre a Magyar Energia Hivatal (MEH) augusztus 31-ig küldi meg a javaslatát.

A bizottság 26 igen szavazattal  döntött arról, hogy módosító indítványt nyújt be az energetikai tárgyú törvényekhez. Ebben a testület azt kezdeményezi, hogy távhőszolgáltatónak értékesített hőenergia díját, valamint a lakossági távhőszolgáltatás (fűtés és használati melegvíz) díját a miniszter rendeletben állapíthassa meg.

A javaslat szerint a díj megállapítását a táhvőszolgáltató kezdeményezi a MEH-nél, a kezdeményezést a hivatal megvizsgálja és augusztus 31-ig a javaslatát megküldi a nemzeti fejlesztési miniszternek.

A módosító indítvány rögzíti azt is, hogy a rendelet hatálybalépéséig a 2010. december 31-én alkalmazott árakat kell alkalmazni. A javaslat indoklása szerint az önkormányzati képviselő-testületek feladatai közül kikerülnének a távhőszolgáltatás díjának és az ár alkalmazási feltételeinek hatósági megállapítása.
A megyei, fővárosi kormányhivatalok ellenőrzik majd, hogy a miniszteri rendeletnek megfelelnek-e a helyi rendeletek, azokat módosíthatja, vagy hatályon kívül helyezhetik.

Az egyre növekvő gáz-, villany- és vízdíjak miatt sokan sokféleképpen próbálnak spórolni a rezsiköltségen, ám nem mindig a hideg lakás, a gyertya, netán a kevesebb fürdés a megoldás, sokat takaríthatunk meg néhány egyszerű és ésszerű lépéssel.
Tekintse meg összeállításunkat a hasznos tippekről!
A módosító indítványról a bizottság ülésén a kormány képviselője azt mondta: a javaslat célja, hogy a hőszolgáltatási árak esetében a piacon egységes szabályozás, ár alakulhasson ki. Hozzátette: ehhez szükséges a MEH árelőkészítési tevékenységének az érvényesítése, és a távhőszolgáltatási árak miniszteri hatáskörbe vonása. A kormány szándéka, hogy a távhőszolgáltatásban egységes és versenyképes piaci ármeghatározás alakulhasson ki - emelte ki.

A vitában az MSZP-s Kovács Tibor úgy vélekedett, jó lenne, ha a távhő árával kapcsolatos probléma ilyen egyszerűen megoldható lenne, bár az indítvány támogatható. Mint mondta: a zömében önkormányzati  és piaci távhőtermelők állnak kapcsolatban egymással, köztük szerződéses viszony van. Szerinte egy ilyen törvényi rendelkezés óriási konfliktusokat generálhat.

Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke azt mondta: "ravaszul", több tényezőre felépített piac működik Magyarországon, amelyben benne van a fogyasztók által fizetett távhődíj, az önkormányzatokkal ápolt szerződéses viszony, és egy bújtatott állami támogatás a kapcsolt energián (kat) keresztül. Ezek együttesen eredményezik a távhőszolgáltatók nyereségét - fejtette ki.

A kormánypárti politikus szerint az egész, szövevényes rendszert kell áttekinteni, mert az nem a fogyasztók érdekeit szolgálja. A javaslat többek között arra irányul, hogy megteremtsék a kusza, szövevényes rendszer áttekintésének és egyszerűsítésének lehetőségét - szögezte le. Elismerte, hogy a kivitelezés komoly felelősséget jelent, és a MEH-re komoly feladatokat, komoly tárgyalásokat ró majd.
Volner János (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet: túl gyorsan készült el a javaslat, hiszen még nem tudni, hogy a kat-rendszerrel mit tesz a kormány.

MTI, Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG