A hétfői kereskedés során lezajlott kiemelkedő árfolyamemelkedés után arra lehetett számítani, hogy némi konszolidáció, esetleg napon belüli korrekció következhet. Ehelyett a befektetési alapok oldaláról erős vételi nyomás alakult ki a kávé piacán. Az emelkedést segítette a részvénypiacok jó teljesítménye, valamint az árfolyamok komplett árupiacon tapasztalható emelkedése is tovább segítette a drágulást. Ennek eredményeként a decemberi lejáratú kávékontraktus ára négyhetes árfolyamcsúcsra szárnyalt.
Technikai szempontból a chartot vizsgálva egy több hónapos háromszög kialakulását láthatjuk, illetve ennek beszűkülése figyelhető meg. Elképzelhető, hogy az árfolyam ebben a szűkülésben megmarad néhány napig, majd utána felfelé veheti az irányt.
Azt is láthatjuk, hogy megtörtént a mozgóátlagok kereszteződése, ami egy jó belépési jelzésként szolgál. Érdemes azt is számba venni, hogy az árfolyamemelkedés jelentős forgalom mellett következett be, így az sem kizárt, hogy átviszi az alakzatunk felső szárát és a 138$-os árfolyamot veszi célba - olvasható a Solar Capital elemzésében.
Kedden írtuk: Jön a feketeleves: robban a kávéfőző - elemzés
Egekben az aranyár, mélyben a dollár
Csúcsra jár az ezüst ára
Pihen egyet az arany az újabb emelkedés előtt?
Félelem az inflációtól: mi lesz veled, dollár?
Arany élet szeptemberben?
Csúcson a cukor ára - elemzés
Privátbankár
A hétfői 7 százalékos emelkedés után a kávé a keddi kereskedés során sem állt meg az emelkedőn - olvasható a Solar Capital elemzésében. Még feljebb is vezethet út
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




