Tétovázik a forint
A budapesti bankközi devizapiacon kedd délután 244,20/30 forintot ért egy euró, éppen annyit, mint hétfőn - és csaknem annyit, mint pénteken (244,30/40). Reggel ugyan hirtelen forinterősödéssel kezdődött a nap, az euró/forint 243,35/45-ig jutott. Ennél a szintnél azonban fordulat következett be, fokozatosan gyengülni kezdett a forint, így alakult ki a 244,20/30-as árfolyamérték.
A kereskedők meglepetésére a hétfőn zárva tartó londoni tőzsdék nyitása után sem alakult ki komoly forgalom. Egyes vélekedések szerint megpihent a 240 forintos euró felé tartó irányzat. Kérdés, hogy feladták-e terveiket a korábbi opciós szinteket támadó befektetők, vagy csak erőgyűjtésről, a megfelelő piaci környezet kivárásáról van szó.
A nemzetközi piaci mozgások következtében kissé gyengült a forint a dollárral szemben: míg hétfőn 154,85/155,00 forintot ért az amerikai deviza, és nyitáskor már 154,50/60 forinton állt, kedd délutáni árfolyama 155,20/30 lett. A kereskedők hangsúlyozzák, hogy sem ez a mozgás, sem az euró árfolyamának alakulása nem tekinthető figyelemreméltó változásnak.
A bankközi forintpiacon csak azért érzékelhető a hétfői MNB kamatdöntés, mert hatására kissé magasabbra került az O/N kamatszint alsó határa. ez jelenleg 7,50 százalék - továbbra sem éri tehát el az alapkamat szintjét; a piacon továbbra is érzékelhető a jelentős likviditásbőség. Nem hozott változást ebben a mai kéthetes MNB aukció sem.
Az állampapírok másodpiacán a forint árfolyamát követték a hozamok, így napi mozgásuk halvány emelkedést mutatott. Átlagos forgalom mellett kedden 5-6 bázispontos hozamemelkedésre került sor.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI